Nagyvilág

Jobboldali milliárdos és baloldali tanár közül választ Ecuador

A két legesélyesebb jelölt, a baloldali populista Rafael Correa és Alvaro Noboa jobboldali milliárdos került az ecuadori elnökválasztás második fordulójába az első eredmények szerint.

A szavazatok 50,31 százalékának összesítéséből származó részeredmény szerint Noboa vezet a voksok 27,40 százalékával, őt követi Correa 21,98 százalékkal. Az első adatok alapján – a szavazatok alig több mint 1 százalékának összesítése után – még Correa állt az élen. A harmadik helyen áll a szociáldemokrata León Roldós (15,81 százalék), őt követi a populista Gilmar Gutiérrez (15,18 százalék) és a keresztényszociális Cynthia Viteri (10,94 százalék). A többi nyolc jelölt támogatottsága elhanyagolható mértékű, 1-2 százalék körül van.


Szoros a verseny

A szavazatukat leadott választók kikérdezése alapján készült felmérések Noboa enyhe fölényét vetítették előre. Összesen három intézet készített exit pollt, és mindegyikük Noboát hozta ki első helyezettnek a szavazatok 28,5, 28,23, illetve 27,6 százalékával. Correa, aki a második helyre került 26,5, 27,17, illetve 25,5 százalékkal, hamisnak nevezte ezeket az adatokat. Közölte, hogy saját felméréseik szerint legalább két százalékponttal vezet jobboldali ellenfele ellen.


Kapcsolatok az Egyesült Államokkal

A 43 éves Correa, aki eredeti foglalkozását tekintve tanár és korábban már gazdasági miniszter is volt, élesen bírálja az Egyesült Államokat és közel áll Hugo Chávez venezuelai elnökhöz. Az 56 éves, gazdagságát banánültetvényeinek köszönhető Noboa a választási kampány utolsó hetében jött fel az élmezőnybe, totális meglepetést okozva. Az ország leggazdagabb embere, a 110 vállalattal rendelkező Noboa, megválasztása esetén az Egyesült Államokkal szabadkereskedelmi megállapodást szeretne megkötni.

Az elnökválasztás második fordulóját november 26-án rendezik meg a dél-amerikai országban, amelyet nagy politikai instabilitás jellemzett az utóbbi évtizedekben. A legutóbbi három elnököt megbuktatták és helyetteseik töltötték ki a négyéves mandátumot. Így került hatalomra a jelenlegi államfő, Alfredo Palacio is, aki jövő januárban adja át hivatalát megválasztott utódjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik