Nagyvilág

Összeszólalkozott Szaddám a bíróval

Ismét kivezettette Szaddám Huszein volt iraki elnököt a bírói tanács elnöke kedden a népirtás vádjával indított büntetőperének tárgyalásáról, miután a volt diktátor és a bíró összeszólalkozott. A pert szerdán folytatják.

Éppen véget ért az egyik tanú meghallgatása a kurd gerillák ellen indított 1987-88-as Anfal-hadművelettel kapcsolatban, amikor Szaddám Huszein engedély nélkül beszélni kezdett. A vezető bíró, Mohammed el-Urejbi kikapcsolta a volt elnök mikrofonját, majd utasítást adott a teremőröknek, hogy vezessék ki a vádlottat.

Szaddám kiutasítása után egy másik vádlott, Ali Haszan al-Madzsíd is kiabálni kezdett a bíróval, majd megütötte az egyik teremőrt, amikor őt is kivezették. Az eljárást rövid szünet után zárt ajtók mögött folytatták, de már a vádlottak távollétében.

A keddi tárgyalási napon kurd nők tettek tanúvallomást a velük és családjukkal szemben elkövetett kegyetlenkedésről. A nők elmondták, hogy a szabotőröknek, Irán ügynökeinek tartott kurdok családját fogolytáborokba hurcolták, ahol napirenden volt az erőszakoskodás és kegyetlenkedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik