Nagyvilág

Megbánást mutatott az olasz államfő

Határozottan és egyértelműen elhatárolódott Giorgio Napolitano olasz államfő korábbi álláspontjától, mely szerint helyes volt a magyar forradalom elleni szovjet beavatkozás. Az olasz államfő kedden Budapesten folytatott tárgyalásokat Sólyom László köztársasági elnökkel.

Giorgio Napolitano a magyar fővárosban elsőként a magyar forradalom mártírjainak nyughelyét, Nagy Imre sírját kereste fel. „Nemcsak államfői, hanem saját személyes politikai és erkölcsi kötelességemnek éreztem” – hangsúlyozta az olasz államfő. Elmondta, hogy 1956-ban az olasz állam legfelsőbb vezetői teljes mértékben kiálltak a magyar ügy mellett, és így tett a politikai pártok többsége is.

Sólyom László kiemelte, hogy ötven évvel ezelőtt Giorgio Napolitano az olasz politikusoknak ahhoz a kisebb csoportjához tartozott, amelynek tagjai különböző okokból helyeselték a magyar forradalom elleni szovjet beavatkozást. Giorgio Napolitano azonban 1968 óta számos jelét adta, hogy álláspontját megváltoztatta, s most Budapesten sem mentegette, magyarázta korábbi véleményét, hanem határozottan és egyértelműen elhatárolódott attól – mondta a magyar államfő. „Köszönöm ennek a szembenézésnek az őszinteségét, a határozottságát” – tette hozzá.

A tárgyalásokon mindketten egyetértettek abban, hogy nem szabad veszni hagyni az európai alkotmányos szerződést, hanem tovább kell vinni annak ratifikációs folyamatát. A magyar köztársasági elnök kiemelte, mind a ketten egyetértettek abban, hogy Horvátországnak az EU-n belül van a helye. Egyetértettek abban, hogy szükség van a közös európai külpolitikára, annak közös képviselőjére.

Sólyom László hangsúlyozta: Olaszország támogatja Magyarország törekvését, hogy 2007 végéig a schengeni térség része legyen. Az olasz államfő kitért arra, hogy az európai integráció folyamatában nehéz megpróbáltatásokkal kell szembenéznie az utóbbi időben mind Magyarországnak, mind Olaszországnak.

„Amikor nehéz próbákról és áldozatokról beszélek, nem csupán gazdasági nehézségekre gondolok” – fogalmazott. Hozzátette: „ennek ellenére a bátor döntéseknek nincs alternatívája”. Elmondta, hogy Olaszország tevékenyen részt vesz az afganisztáni misszióban is. Kiemelte, hogy kedd reggel tudta meg, egy olasz katona vesztette életét Kabulban. Sajnos ezek a feladatok emberáldozat nélkül nem valósíthatók meg – tette hozzá. Sólyom László együttérzését fejezet ki az olasz államfőnek, és megismételte álláspontját, hogy a terrorizmus ellen együttesen kell fellépnie az Európai Uniónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik