Nagyvilág

Elégedetlenek az izraeliek kormányfőjükkel

Meredeken zuhant Ehud Olmert izraeli kormányfő népszerűsége a libanoni háborúban elkövetett hibák következtében – ez derül ki két, csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

A Háárec és a Jediót Ahronót című napilapban közölt felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka mondta magát elégedetlennek a miniszterelnök tevékenységével kapcsolatban, holott augusztusban még csak 40 százalékot tett ki a negatív vélemények aránya. Csupán 22 százalék nevezte jónak Olmert munkáját, szemben az előző havi 48 százalékos aránnyal. Az izraeliek jelenleg Benjámin Netanjahut, az ellenzéki Likud vezetőjét tartanák a legalkalmasabbnak kormányfőnek (27 százalék).

Ha most tartanák az izraeli parlamenti választásokat, az Olmert vezette Kadima csak 16 mandátumot kapna a jelenlegi 29-ből a kneszetben, és a kormánykoalícióban részt vevő Munkapárt is veszítene 4 mandátumot a mostani 19-ből.

Ugyanakkor a Likud megkettőzné erőit a törvényhozásban 24 képviselővel, míg a Jiszráel Beiteinu 11-ről 18-ra növelné mandátumait. Az izraeli kormány és a hadsereg a támadások kereszttűzében áll a libanoni háború több mint egy hónappal ezelőtti befejezése óta.

A közvélemény nyomására, amely szerint a hadsereg felkészületlenül indította meg az offenzívát Libanon ellen, és ezért képtelen volt megtörni a síita Hezbollah milícia ellenállását, a kormány vizsgálóbizottságot hozott létre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik