Nagyvilág

Veszélyben a pápa: lezárták a vatikáni légteret

Lezárták a légteret a Vatikán felett, miután a pápa újabb életveszélyes fenyegetéseket kapott. Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: a pápa szavai egy Irán elleni keresztes háború utolsó láncszemét képezik.

Meghódítjuk Rómát, szent háborút indítunk, egészen a gyõzelemig, csak akkor állunk meg, ha a hitetleneket sikerül legyõznünk – többek között ez olvasható abban az újabb fenyegetõ üzenetben, amely az interneten jelent meg. A fenyegetésre az olasz belügyminisztérium megszigorította a biztonsági intézkedéseket, elsősorban a Vatikánnál és Castelgandolfo pápai rezidenciájánál. A Vatikán felett lezárták a légteret is – írja a BBC.

A szentatya ellen irányuló muzulmán harag akkor vette kezdetét, amikor XVI. Benedek múlt heti a regensburgi egyetemen tartott előadásában a hit és a józan ész viszonyáról elmélkedve, egy középkori szövegből idézett, amely az iszlám egyes tanait “gonosz és embertelen tanításokként” jellemezte. A számos muzulmán országban mutatkozó tiltakozás nyomán a Vatikán kifejtette, hogy a pápa a vallás és az erőszak viszonyát akarta elemezni beszédében, “hogy annak végkövetkeztetéseként világosan és határozottan elutasítsa az erőszak vallással való indoklását, bármelyik oldalon jelentkezzék is.

“A regensburgi egyetemen elhangzott beszédem őszinte és nyílt párbeszédre való felszólítás volt, és ma is az, a kölcsönös tisztelet alapján” – jelent meg a pápa magyarázata a Vatikán hivatalos lapjának hétfői számában. A katolikus egyházfő már vasárnap is sajnálkozását fejezte ki a félreértés miatt, és hangoztatta, hogy az idézett szöveg nem saját véleményét tükrözi.


Keresztes háborúról beszélnek


Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah úgy vélekedett az iráni televízióban, hogy a pápa szavai “egy Irán elleni keresztes hadjáratra irányuló összeesküvés részét képezik, és a pápa beszéde ezen összeesküvés utolsó láncszeme”. Az iráni kormány szerint nem elegendő, hogy a pápa vasárnap sajnálkozását fejezte ki az iszlámmal kapcsolatos múlt heti szavai után. Egyértelműbb bocsánatkérésre van szükség – jelentette ki Golámhoszein Elam kormányszóvivő.

Az olasz püspöki kar elnöke teljes szolidaritásáról biztosított a pápát a félelemkeltő és teljesen elfogadhatatlan fenyegetésekkel szemben – fogalmazott Ruini bíboros. Hozzátette, hogy XVI. Benedeket félreértették, a pápa nem akart mást, mint igazi vallásközi párbeszédet.

Kedden Rómában a három monoteista vallás képviselője találkozik egymással a Városházán: a vallásközi párbeszédért felelős vatikáni bíboros, a római főrabbi és az olasz főváros imámja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik