Nagyvilág

Péntekig távoznak az izraeli katonák Libanonból

Péntek estig távoznak az utolsó izraeli katonák is Libanonból – jelentette ki Dan Haluc izraeli vezérkari főnök a kneszet külügyi és védelmi bizottsága előtt egy parlamenti képviselő elmondása szerint.

Haluc tábornok a bizottság keddi ülésén úgy nyilatkozott, hogy „reményei szerint az utolsó katonák is elhagyják Dél-Libanont” a zsidó újévig, amely pénteken naplementekor veszi kezdetét – közölte Ran Kohen, a baloldali Merec párt képviselője az izraeli rádióban. „Egyértelműen azt mondta nekem, úgy véli, ha minden jól megy, az összes izraeli katona kivonul Libanonból a zsidó újév előestéjéig” – állította Kohen.

Az izraeli erők fokozatosan vonulnak ki azokról a dél-libanoni területekről, amelyeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseivel vívott 34 napos háborúban foglaltak el.

A hadsereg korábban arról számolt be, hogy a szóban forgó területeknek már több mint a 80 százaléka felett átadta az ellenőrzést az ENSZ békefenntartóinak, s úgy nyilatkozott, hogy a kivonulás befejezésének nincs kitűzött dátuma. Becslések szerint az augusztus 14-én véget ért háború tetőpontján több mint 30 ezer izraeli katona harcolt Libanonban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik