Nagyvilág

Letartóztatnák a pápát Törökországban

A török állami vallásügyi hivatal (Diyanet) dolgozói kedden felszólították a török hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot XVI. Benedek pápa ellen, novemberi törökországi látogatása idején pedig vegyék őt őrizetbe a rengensburgi egyetemen elhangzott beszéde miatt.

A hivatal dolgozói a pápa ellen tüntettek a fővárosban, és a követeléseiket tartalmazó petíciót átadták az igazságügyi minisztériumnak. Ebben arra kérték a tárcát, hogy indítson vizsgálatot a pápa kijelentései miatt, mert a katolikus egyházfő áthágta a török törvényeket, amelyek szavatolják a hit és a gondolat szabadságát.


A török út elhalasztását kérik


Az állami vallásügyi hivatal (Diyanet) szerint XVI. Benedek megsértette az iszlámot és Mohamed prófétát, ezért bocsánatot kell kérnie, vagy le kell mondania törökországi útját. A Diyanet a törökországi imámok (előimádkozók) felügyeleti szerve, amely egyebek között megszövegezi az imanapi prédikációjukat.

A pápa a múlt héten a regensburgi egyetemen a hit és a józan ész viszonyáról elmélkedve, szavainak illusztrálására egy XIV-XV. századi bizánci császár, II. Mánuel egyik könyvét idézte. Ebben a császár úgy vélte: Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget terjesztett.


Nem csitulnak az indulatok

A pápai beszédet a muzulmán világban még napokkal később is méltatlankodás, tüntetések, sőt erőszakos akciók kísérték, holott XVI Benedek mélységes sajnálkozását fejezte ki, és kifejtette, hogy az idézetek egy középkori szövegből valók, amelyek nem tükrözik személyes gondolatait.

A katolikus egyházfő a tervek szerint november 28-30-án tesz látogatást Törökországban. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő “rondának” tartja a pápa kijelentéseit az iszlámról, de továbbra is azt várja, hogy az egyházfő látogatására a tervezett időben kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik