Az Európai Parlament külügyi bizottsága nemrég több tízmillió eurós támogatást szavazott meg néhány ország számára, azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartják a kisebbségi alapelveket. A hír akár bíztató is lehetne a szlovákiai magyarságot ért verbális és nem verbális támadások miatt az unióval fenyegetőzők számára, ám az említett feltételekkel beígért támogatásokra nem uniós, hanem a csatlakozásra váró balkáni országok ácsingóznak.
Az unión belül ugyanis, bár a diszkriminációmentesség alapelv, az előforduló politikai szélsőségek, kisebbségvédelmi aggályok kezelésére a politikai nyomásgyakorláson kívül nincs eszköz. Ráadásul az EU szélsőségekkel szembeni érzékenységi küszöbe is egyre magasabb, így a konfliktusokat brüsszeli közvetítéssel, de továbbra is tagállami szinten kell rendezni.
Osztrák és olasz példa
E problémával először 2000-ben szembesült a közösség, amikor Ausztriában a konzervatív néppárt koalíciós társaként a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt került hatalomra. Bár kormányprogramjuk megfelelt az európai értékeknek, Haider pártja a II. világháborús kérdésekben szélsőséges nézeteket vallott, és ezt az unió sérelmezte. Az Európai Unió akkor szankciókkal sújtotta a Schüssel-kormányt, mely a gyakorlatban azt jelentette, hogy az osztrák politikusok nem kaptak meghívást az unió üléseire, illetve jó néhányan egyszerűen nem álltak szóba velük, így nem vehettek részt a döntéshozatalban.
Bár az osztrákokkal szembeni fellépés nem gazdasági jellegű volt, ellentétben állt az unió azon alapelvével, mely szerint a tagországokat nem lehet korlátozni a közösség munkájában való részvételben, így az elutasítás fokozatosan csökkent, és nyolc hónap múlva teljesen meg is szűnt. Pont emiatt elhamarkodott volt a szélsőségesek megjelenésére adott uniós válasz – foglalta össze a történteket Dr. Kiss J. László, a Teleki Intézet főigazgató-helyettese.
Szintén egy szélsőséges párt parlamenti legitimációjával szembesült az EU, amikor Silvio Berlsusconi koalíciós kormányában helyet kapott egy olasz neofasiszta párt. A Nemzeti Szövetség nevű formációnak azonban sikerült „tisztázni magát”, amikor kinyilvánította az európai értékekkel szembeni elkötelezettségét, és olyan gesztusokat tett, mint például egy Izraelbe történő külügyminiszteri látogatás. Az unió szélsőségekkel szembeni érzékenységi küszöbe az osztrák példa óta azonban fokozatosan gyengült – véli Kiss J. László, aki szerint az EU-csatlakozással létrejött integrált térségtől nem lehet a kisebbségi konfliktusok automatikus megszűnését várni, főleg Közép-Európában, ahol az állam és a nemzethatárok nem fedik egymást.
Amíg nincs alkotmány
Az Európai Unióban a kisebbségi ügyek hivatalosan az Európai Tanács hatáskörébe tartoznak, ezen belül a Kisebbségi Tanácsadó Bizottság és az ECRI, a rasszizmus és diszkrimináció ellenes szervezet foglalkozik a kérdéssel, ám többnyire egyedi eseteket vizsgálnak ki, és hatáskörük igen korlátozott. A kisebbségi jogok védelmére tehát az EU intézményi struktúrájában nincs külön szerv, az egyedi esetek bemutatására, megvitatására az Európai Parlamenten belüli felszólalások alkalmasak, kezelésükre a politikai nyomásgyakorláson, elszigetelésen kívül azonban nincs más eszköz.
Ezt erősítette meg lapunknak Szent-Iványi István, az Európai Parlament SZDSZ-es képviselője is, aki szerint habár az EU-n belül a diszkriminációmentesség alapelv, és a szervezet tagjai is csak demokratikus rendszerek lehetnek, az EU az uniós Alkotmány hiánya miatt nem rendelkezik egységes, kikényszeríthető szankciórendszerrel a politikai szélsőségek kezelésére. A szlovák-magyar helyzet esetén a pozsonyi kormányra kivetendő szankciókról azonban csupán a helyzet eszkalálódása esetén érdemes beszélni, abban az esetben, ha a honfitársaink elleni diszkrimináció a költségvetésen keresztül akár szlovákiai magyar intézményeket is érintene – véli a politikus.
Megoldás – európai módon
Mindezek alapján érthető, hogy egyáltalán nem tűnt megszeppentnek Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Bizottság elnökével folytatott találkozóján. José Manuel Barroso azonban – igazi eszköztár hiányában – nagyon határozottan kiállt az uniós alapelvek mellett és kijelentette, hogy nem tekinti a kérdés európai módon történő rendezésének, ha két ország mindössze abban tud megállapodni, hogy „ha te békén hagyod a kisebbségemet, akkor én is jól bánok a tiéddel”.
Az adott helyzetben ez a legtöbb, ami az Európai Uniótól az ügyben várható – emlékeztet legutóbbi számában a Figyelő. Hiszen a jelenleg érvényes szabályok értelmében a tagországok kormányait nem összetételük, hanem konkrét tetteik alapján kell megítélni, és adott esetben, ha folytatólagosan megsértik az alapvető európai értékeket és jogokat, szankcionálni – már amennyire ez a közösségen belül jogilag lehetséges.
