Nagyvilág

Cseh kampány az amerikai vízumok eltörlésére

Nagyszabású kampányt indított Csehország annak érdekében, hogy Washington a cseh állampolgárok számára eltörölje a vízumkötelezettséget – írja hétfői kiadásában a Hospodárské Noviny című prágai politikai és gazdasági napilap.

A washingtoni cseh nagykövetség a nap folyamán több százezer levelet ad postára, amelyben felszólítja az amerikai cseheket és a Közép-Európában tevékeny amerikaiakat: küldjenek egy, a felhíváshoz mellékelt levelet kongresszusi képviselőjüknek, és szólítsák fel, hogy követelje az amerikai vízumkényszer eltörlését a cseh állampolgárok számára. A Hospodárské Noviny szerint az egész kampányt az American Friends of the Czech Republic elnevezésű amerikai civilszervezet fogja koordinálni és lebonyolítani.

Alexandr Vondra cseh külügyminiszter szerint semmiféle ok sincs arra, hogy a csehek, eltérően a franciáktól vagy a németektől, kizárólag vízummal utazhassanak az Egyesült Államokba. Úgy véli: a változás egy-két éven belül elérhető, ha a közép-európai régió országai közösen lépnek fel, és politikai nyomást tudnak gyakorolni Washingtonra. Diplomáciai források szerint Prága a széles körű kampányt a novemberi amerikai kongresszusi választáshoz időzítette. A csehek azzal számolnak, hogy ebben az időszakban a kongresszusi képviselők nagyobb figyelemmel és felelősséggel fogják kezelni a választóiktól érkezett leveleket, felhívásokat.

Jelenleg mindössze 27 ország állampolgárai utazhatnak vízum nélkül az Egyesült Államokba. Köztük van az Európai Unió régi tagállamainak többsége, míg az új tagok közül csupán Szlovénia. Az amerikai vízumkötelezettség eltörléséért száll síkra a négy visegrádi ország államfője is, akik a hét végén tanácskoztak a Prágától északnyugatra fekvő Lányban. Az államfők megállapodtak abban, hogy egyeztetni fognak ezen a téren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik