Nagyvilág

A kancellár a pápa védelmlre kelt

Védelmébe vette XVI. Benedek pápát Angela Merkel német kancellár azokkal a vádakkal szemben, amelyek szerint a katolikus egyházfő e heti németországi látogatásán egy beszédében támadást intézett az iszlám vallás ellen.

“Aki bírálja a pápát, félreértette beszédének szándékát” – jelentette ki (az egyébként evangélikus) Angela Merkel a Bild című német lapnak adott interjúban. A beszélgetés a szombati lapszámban jelenik meg, de annak részletei már pénteken ismertté váltak.

A pápa a német kancellár szerint az ominózus keddi beszédben “a vallások közötti párbeszédre hívott föl”, és éppenséggel “a vallás nevében elkövetett bárminemű erőszak határozott, megalkuvást nem tűrő módon való elítélésének fontosságát hangoztatta”.

A pápa kedden Regensburgban megismételte egy XIV-XV. századi bizánci császár, II. Mánuel (Palaiologosz-dinasztia, uralkodott 1391-1425 között) Mohamed prófétát bíráló szavait. A császár egykor azt írta az iszlám vallás alapítójaként tisztelt Mohamedről, hogy csak gonoszságot terjesztett, “például amikor megparancsolta, hogy karddal terjesszék a hitet”. A pápa a Duna menti város egyetemén elhangzott beszédében azt mondta, hogy “az erőszak összeegyeztethetetlen az Úr és a lélek természetével”.

Világszerte több muszlim vezető is helytelenítette a katolikus egyházfő kijelentéseit, sokan úgy vélték, XVI. Benedeknek személyesen bocsánatot kellene kérnie, hogy eloszlassa azt a benyomást, hogy csatlakozott ahhoz a hadjárathoz, amely szerintük a muzulmán vallás ellen folyik.

A pápa csütörtökön fejezte be szülőföldjén, Bajorországban tett hatnapos látogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik