Nagyvilág

Megnyílt Helsinkiben a 6. Ázsia-Európa csúcstalálkozó

A globalizáció kihívásairól, a biztonsági fenyegetésekről, az energiabiztonságról és a klímaváltozással kapcsolatos teendőkről tanácskoznak az Európai Unió 25 tagállamának és 13 ázsiai országnak a vezetői Helsinkiben. A csúcstalálkozón Magyarországot Göncz Kinga képviseli.

A Hatodik Ázsia-Európa Találkozó állam- és kormányfői csúcsrendezvénye az EU finn elnökségének egyik legnagyobb eseménye: a kapcsolódó programokkal együtt kétezer hivatalos küldött vesz rajta részt, és mintegy ezer újságíró tudósít róla, a biztonságra háromezer rendőr ügyel. Az Ázsia-Európa Találkozó EU huszonöt tagországát, az Európai Bizottságot, a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEM) tíz tagját, valamint Kínát, Japánt és Dél-Koreát foglalja magában. Az ASEM jelentőségét mutatja, hogy tagjai adják a világ népességének 40 százalékát, az világ összes GDP-jének 50 százalékát, a világkereskedelemnek pedig 60 százalékát. Az ASEM tíz évvel ezelőtt, 1996-ben alakult meg Bangkokban. A csúcstalálkozóit kétévente tartják felváltva Ázsiában, illetve Európában.

A csúcstalálkozó nagy figyelmet szentel olyan biztonsági kérdéseknek, mint a terrorizmus megelőzése, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, valamint a globális egészséget fenyegető veszélyek. A részt vevő állam- és kormányfők várhatóan közös nyilatkozatot adnak ki, amelyben cselekvési tervet fogalmaznak meg a klímaváltozás okozta hatások ügyében. Egy japán küldött szerint az ázsiai résztvevők máris megegyeztek: kérni fogják az európai országokat, hogy Indiát, Pakisztánt és Mongóliát is hívják meg csatlakozásra az Európa és Ázsia közti párbeszéd e kötetlen fórumához. Markus Lyra finn külügyi államtitkár közlése szerint a résztvevők egyetértenek abban, hogy a Kiotói Egyezmény 2012-es lejárta után is folytatják a küzdelmet a üvegházhatást okozó gázok ellen, és olyan zárónyilatkozatot szándékoznak kibocsátani, amelyben az egyezményben nem részes Egyesült Államokat is együttműködésre kérik fel. A rendezvény ellen mintegy ezer antiglobalista tüntetett szombaton a finn fővárosban, a rendőrség száz főt előállított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik