Nagyvilág

Suhancok számlájára írható a magyarellenesség?

Nem a tudatos magyarellenesség szándékával cselekvő szélsőséges csoportok, hanem elsősorban suhancok állnak a szlovákiai magyar kisebbséget célzó incidensek mögött - jelentette ki hétfőn a szlovák belügyminiszter.

“Ezt több tény, így a bűncselekmények elkövetőinek életkora, valamint a logisztikai baklövéseket bizonyító körülmények bizonyítják” – idézte a TASR szlovák hírügynökség Robert Kalinákot, aki a szlovák parlament védelmi és közbiztonsági kérdéseket felügyelő bizottságát tájékoztatta a kérdésről.

A nyitrai magyar diáklány megverésének és kifosztásának kapcsán a belügyminiszter azt mondta, hogy “a szervezett, fajellenes szélsőségesek csoportok támadásaihoz rendszerint nem kapcsolódnak zsákmányszerző indítékok. Mivel azonban a diáklányt – azon túlmenően, hogy megverték – ki is rabolták”, Kalinák feltételezi, hogy az eset nem a szélsőségeseknek tulajdonítható, nem is szervezett bűncselekmény történt, mert az előkészítettségre utaló jegyek minimálisak.

A rendőrség a nyitrai bűnügyben “eddig 110 személy adatait ellenőrizte, közülük kilencet előállított és további hét személyről tartja feltételezhetőnek, hogy valami köze lehet az esethez” – fogalmaz a belügyminiszteri jelentés, amely szerint a magyarellenes incidensekkel összefüggésben gyanúsítható személyek közül mindössze azt a két személyt vették vizsgálati fogságba, akik egy harmadik, kiskorú társukkal együtt a besztercebányai (Banská Bystrica) stadion lelátóján felvonták a “Halál a magyarokra” feliratú transzparenst. Minden más, az ügyekkel összefüggésbe hozható személy kiskorú.

Vitatott indítékok

A szlovák belügyminiszter egyszersmind felszólította a politikusokat: a helyzet lecsillapítását, nem pedig a kiélezését és a visszaélést célzó folyamatoknak legyenek a részesei. Hangsúlyozta: “a szélsőség és a hülyeség között igen csak érzékeny megközelítéssel kell különbséget tenni.” Megítélése szerint a Galánta melletti Diószegen megvert magyar fiatalember esetének nem volt nemzetiségellenes indítéka: közönséges kocsmai garázdaságot fújtak fel nemzetiségellenessé, és ezzel csak a feszültséget fokozták.

Kalinák jelezte: a gyors információcsere érdekében forró drótot készül létesíteni a magyar és a szlovák rendőrség között. Megerősítette a szándékot, hogy a szlovák rendőrség minden megengedhető törvényes eszközzel kíván fellépni a szélsőséges megnyilvánulások ellen, s ennek jegyében megerősíti a szélsőségek elleni fellépésre szakosodott rendőri egység személyi állományát.

A média hatása

A belügyminiszter tájékoztatója kapcsán Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azt mondta: nem tud egyetérteni azzal a véleménnyel, hogy az eseményeket éberen figyelő média mérgesíti el a helyzetet. Ellenkezőleg. Utalt arra, hogy a magyar médiában jómaga szólította fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM), hogy ne jöjjenek Pozsonyba tüntetni, mert a szlovákiai magyarság gondjaiban és érdekvédelmében az MKP hivatott eljárni.

A szlovák rendőrség munkájáról méltányosan szóló Bugár megjegyezte: az egyértelmű értelmezhetőségben a magyar és a szlovák törvények egyként kívánnivalókat hagynak maguk után: míg Magyarországon liberálisabb a szólás szabadságával kapcsolatos szemlélet, addig Szlovákiában lehetséges a nemzetiségellenes indítékból elkövetett erőszakos cselekményt úgy minősíteni, hogy eufemizmussal leplezzék annak eredendően magyarellenes indítékait.

A parlamenti bizottság ülésén a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselője, Rudolf Púcik azt kifogásolta, hogy míg Magyarországon nem, addig Szlovákiában bűncselekmények minősül, ha valaki egy lelátón transzparenst bont a szurkolók feje fölött. Ami Magyarországon csak kihágás, az Szlovákiában letartóztatatást von maga után – vette védelmébe Ján Slota pártjának képviselője a besztercebányai eset elkövetőit, és figyelmeztette a belügyminisztert, hogy ha a HVIM Pozsonyban fog tüntetni, akkor a szlovák rendőrség megfelelő módon készüljön fel a rend fenntartására, “mert mindkét részről provokációk várhatók.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik