Kormányzóválasztás
A szövetségi választások mellett 36 államban kormányzó-választásokat is tartanak, és nagy valószínűséggel ezek a helyi választások a lokális témák miatt a kongresszusi szavazásnál több embert mozgatnak majd meg. Különösen, hogy a kongresszusban folyó ügyek és a kampány tematikája az emberek többségének mindennapjaitól távol áll. Az iraki háború például a misszióban résztvevő katonák és családjaik révén csupán a lakosság 2 százalékát érinti közvetlenül. Az 50 kormányzó közül jelenleg 28 republikánus és 22 demokrata.
A kormányzói posztért folyó harcban egyesek a hivatali ciklus lejárta miatt már nem vehetnek részt, így a nyolc éve hivatalban lévő republikánus John E. „Jeb” Bush Floridában. Arnold Schwarzenegger republikánus kormányzó azonban ismét megméretteti magát, és először indul egy teljes kormányzói ciklusért. A 94-ben kormányzóvá választott republikánus George E. Pataki, New York állam kormányzója ugyanakkor végleg nyugállományba vonul, és nem vesz részt a választásokon.
A november 7-én tartandó kongresszusi választások legnagyobb tétje, hogy a republikánusok meg tudják-e majd tartani többségüket a képviselőházában, illetve a szenátusban. Az amerikai törvények szerint a képviselőház mind a 435 helyéről kétévente választásokat tartanak, ahova az egyes államok helyi választókerületeiben győztes jelöltek ülhetnek. A republikánusok jelenleg 231, a demokraták 201 hellyel rendelkeznek, egy képviselő függetlenként van jelen, míg két szék üres a képviselőházban. Liebermannak, Al Gore alelnökjelöltjének vereségében komoly szerepe volt a demokraták balszárnyának, akik az interneten, ún. net-roots kampány formájában agitáltak a képviselő ellen, aki így most több mint 7500 aláírás összegyűjtésével függetlenként indul majd. A szenátus szava Az előválasztások eredménye bár jelzi a közhangulatot, nem szolgál egyértelmű következtetésekkel a novemberi választásokat illetően, különösen, hogy augusztusban, a szabadságolások hónapjában tartották, ráadásul igen alacsony részvétel mellett –nyilatkozta lapunknak Mándi Tibor, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének oktatója.
Az előző kongresszusi választásokhoz hasonlóan a 435 választókerület többségében egyértelmű döntés várható, a New York Times elemzése szerint 54 kerületben számíthatunk kiélezett versenyre. A demokratáknak a képviselőházban a jelenlegihez képest még legalább 15 helyet kell nyerniük, hogy többségbe kerüljenek a republikánusokkal szemben, azonban a már jelenleg is hivatalban lévő képviselők nagy előnyben vannak a kampánypénzek összegyűjtése és az állami támogatások miatt. A képviselőházban kialakuló erőviszonyok különösen meghatározóak, mivel a törvényjavaslatok innen indulnak, és csak ennek a testületnek van joga az elnököt vád alá helyezni. Az itt többséggel rendelkező párt adja a bizottságok elnökeit is, melyek széles hatalommal rendelkeznek a törvényjavaslatok napirenden tartásában.
A kongresszusi választásokon a szavazók a 100 tagú szenátus tagjainak egyharmadáról, 33 képviselő sorsáról is döntenek. A republikánusok jelenleg 55 hellyel rendelkeznek, a demokraták 44-gyel, és egy független képviselő is ül a szenátusban, ahol minden állam két fővel képviselteti magát. A demokratáknak minimum hat helyet kell még szerezniük, hogy megdőljön a republikánusok 94 óta tartó többsége. Jóllehet a szenátus presztízse nagyobb, mint a képviselőházé, jogilag egyenrangúak, a szenátus privilégiuma az elnöki kinevezések jóváhagyásában, valamint a külföldi egyezmények elnöki aláírásának jóváhagyásában áll.
Változó erőviszonyok
Elemzők szerint a Bush-kormány népszerűtlensége miatt nagy valószínűséggel a republikánusok legalább az egyik házban elvesztik majd többségüket. Ha ez így történik, a demokraták akár meg is keseríthetik Bush elnökségének további két évét, a demokraták részéről az utóbbi hat évben ugyanis számos sérelem halmozódott fel, ha nem is az elnök személyével, de tanácsadói gárdájával szemben, akik többek között az iraki háború megindításában is kulcsszerepet játszottak.
Egy esetleges demokrata többségű törvényhozás sem jelent azonban feltétlenül akadályt az elnök számára, Eisenhower és Reagen republikánus elnökök például kifejezetten jól együtt tudtak működni egy demokrata többségű kongresszussal, ugyanakkor Clinton elnök saját pártjával való konfliktusa miatt a 94-ig demokrata többségű kongresszus ellenére sem tudta véghez vinni egészségügyi reformját.
A connecticuti meglepetés
A közelgő kongresszusi választások hangulatát meghatározta a connecticuti demokrata előválasztás váratlan eredménye, mely szerint Lieberman demokrata szenátor az iraki háborút támogató nézetei miatt vereséget szenvedett a háborúellenes beállítottságú kábeltévé-hálózatok ügyvezetőjeként ismertté vált Ned Lamonttal szemben, így a Demokrata Párt őt indítja majd szenátorjelöltként. Lieberman háromszoros szenátor bukását azzal magyarázzák, hogy hűségesen támogatta a republikánus George W. Bush elnök iraki háborús politikáját akkor, amikor az ország meghatározó része és az állam közvéleménye is szembefordult azzal, nem beszélve a demokrata párt többségéről.
Lamont győzelme azonban nem egyértelmű siker a demokraták számára, ugyanis a legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy tagállami összesítésben Lieberman népszerűsége 49 százalékos, Lamont 38 százalékos támogatottságával szemben, míg a republikánus jelölt Alan Schlesinger a döntően demokrata Connecticut államban mindössze 4 százalékon áll.
Így akár az is megtörténhet, hogy Lamont indításával a demokraták egy szenátusi helyet veszítenek. Az esetleges demokrata szenátusi többség pedig akár ezen is múlhat, hiszen a 100 tagú testületben előállhat a 4 évvel ezelőtti helyzet, amikor a republikánus-demokrata arány 50-50 százalékos volt. Ilyen helyzetben szavazategyenlőség esetén az alelnök (a szenátus elnöke) szava dönt, de sok múlik azon is, hogy a független képviselők hova szavaznak, esetleg átülnek-e a másik párt soraiba.
A demokraták háborúellenessége azonban országos szinten nem feltétlenül hoz sikereket, csakúgy mint annak idején a vietnami háború alatt, amikor az elnökválasztásokon a republikánus Nixont választották meg.
Rizikós háborúk
A háború, a nemzetbiztonság kérdése klasszikusan republikánus kampánytéma, és a republikánusok számára hozhat több szavazatot annak ellenére, hogy az amerikai társadalom nagy része elutasítja az iraki háborút – véli Mándi Tibor. Az Opinion Research Corporation által a CNN-nek készített telefonos felmérés alapján a megkérdezett 1033 felnőtt csupán 35 százaléka nyilatkozta azt, hogy támogatja az Irakban folytatott missziót.
George W. Bush most úgy próbálja újraéleszteni az iraki háború támogatottságát, hogy igyekszik azt a terror elleni harc részeként beállítani. „Egyetértek azzal, amit egy iraki vezető tábornok mondott, hogy ha feladataink elvégzése nélkül vonulunk ki a térségből, akkor az ellenség követni fog bennünket ide, az Egyesült Államokba ”– mondta az elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján, melyen a vártnál is lelkesebben szólt az iraki misszió folytatásáról, és a háború szükségességéről. A legfrissebb közvélemény-kutatások azonban azt mutatják, hogy az amerikaiak csupán 44 százaléka tartja az iraki missziót a terror ellen meghirdetett harc elengedhetetlen részének, 52 százalékuk szerint a kettő között nincs szoros összefüggés. Irak és a terror elleni harc különválasztása a demokraták számára esélyt jelenthet, ugyanakkor be kell bizonyítaniuk, hogy megfelelő alternatívát tudnak nyújtani a helyzet rendezésére.
A demokraták többsége menetrendet szeretne az Irakból való kivonulásra. Az ehhez hasonló követelésekre a republikánusok rendszerint azzal vágnak vissza, hogy az Irakból való kivonulással a demokraták kiszolgáltatnák a nemzetet a terroristáknak. A demokraták Irak-ellenes politikája által nemzetünk gyengébb, ellenségeink pedig erősebbek lennének – mondta Karl Rove, a Fehér Ház politikai stratégája Texasban, majd hozzátette, hogy ennek a témának kell a közelgő választások középpontjában állnia. A legtöbb amerikai ugyanakkor nem gondolja, hogy az idei kongresszusi választások eredménye bármilyen hatással lenne egy esetleges terrortámadás esélyére.
Botrányok, ígéretek
Az amerikai társadalom háborúellenességén kívül a republikánusok kilátásait rontja, hogy az utóbbi időben sorozatosan korrupciós botrányok rontották a képviselők hitelét, melyeknek egyik kulcsfigurája Tom DeLay texasi konzervatív republikánus párti politikus volt. A republikánus frakció vezetője kampányfinanszírozási botrányba keveredett, majd 2005-ben eljárás indult ellene, melynek következtében először a frakció vezetéséről mondott le, végül 2006 júniusában bejelentette, hogy visszavonul, és nem indul a kongresszusi választásokon.
A republikánusok korrupciós botrányain túl a demokraták kampánya a Bush-kormány be nem tartott ígéreteire fókuszál, mint amilyen a bevándorlási politika rendezése a déli és nyugati államokban, vagy a magas olaj-és benzinárak. A republikánusok ezzel szemben az alacsony inflációra, a munkanélküliségi mutatók javulására, a gazdasági recesszióból való 2002 utáni kilábalásra, és a sikeresen végrehajtott iskolareformra próbálják felhívni a figyelmet.
Döntő lehet a részvételi arány
A heves belpolitikai viták ellenére az Egyesült Államokban az országos választási kedv jó ideje igen alacsony, 50-60 százalékos. Ez a politikával szembeni érdektelenségen kívül annak is betudható, hogy a republikánus és a demokrata párt programja nem mindig különíthető el egymástól élesen. Illetve sokan nem jegyeztetik be magukat a választási jegyzékbe, ugyanis ennek feltétele az állandó lakóhely, amellyel sokan nem rendelkeznek – nyilatkozta lapunknak Dr. Magyarics Tamás Amerika-szakértő, a Teleki Intézet tudományos főmunkatársa.
A várható alacsony részvételt mindkét párt megpróbálja saját javára fordítani. Ebben különösen a republikánusok kampánycsapata jeleskedik, akik széleskörű adatbázissal és kifinomult mérési technikákkal rendelkeznek az egyes államok lakosságának pártpreferenciáival, az etnikai, demográfiai és gazdasági mutatókkal kapcsolatban. Felmérések bizonyítják, hogy a republikánusokra leginkább a férfiak szavaznak, míg az ázsiaiak kivételével az etnikai kisebbségek és a nők körében a demokraták népszerűbbek. A republikánusok ezt kihasználva egyes államokban kifejezetten a felső középosztályt próbálják szavazásra buzdítani – véli Magyarics.
