Nagyvilág

Magyar egyenruhások mennek Libanonba

Magyarország 12 határőrt és 6 katonaorvost ajánl föl az ENSZ libanoni békefenntartó erejébe (UNIFIL) a kormány elvi döntése szerint, amelyet előzetesen támogatásukról biztosítottak a parlamenti pártok is - jelentette be Göncz Kinga, magyar diplomácia vezetője az Európai Unió külügyminisztereinek értekezletén pénteken a finnországi Lappeenrantában.

A magyar felajánlásról Polgár Viktor, a külügyminisztérium szóvivője számolt be telefonon az MTI-nek. Az EU soros finn elnökségi fél évének első nem hivatalos külügyminiszteri találkozóját tartják Lappeenrantában, és az első nap témája a közel-keleti helyzet volt.

Göncz Kinga felszólalásában annak a véleményének adott hangot, hogy fordulat történt a közel-keleti helyzetben, valamelyest megváltoztak az erőviszonyok a térségben. Az EU jó időben hozott jó döntésekkel reagált erre a változásra. Az unió által küldött humanitárius segélyszállítmányok, a katonai felajánlások azt mutatják, hogy az unió gyorsan és egységesen volt képes meghozni a megfelelő döntéseket – mondta.

Magyarország úgy látja, hogy az egységes fellépés lehetőséget ad az unió további térségbeli tevékenységére, amelyett Izrael és Libanon igényel is. Göncz Kinga elmondta, hogy az EU elismeri azt a tevékenységet, amelyet Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő végez a térségben. A magyar külügyminiszter javasolta az értekezleten, hogy kérjék fel az EU-tagországok damaszkuszi nagyköveteit arra: elemezzék Szíria jelenlegi közel-keleti szerepét, és az ezen értékelésekből készítendő tanulmány lehet az alapja az EU további politikai tervezésének.

Irán: van esély a diplomácia számára

Az EU közös biztonság- és külpolitikai képviselője szerint Brüsszel továbbra is tárgyalásos úton próbálja elősegíteni az iráni atomkonfliktus megoldását. Javier Solana szavai szerint még mindig van esély a diplomácia számára. E célból a jövő hét elején találkozik egy európai helyszínen Ali Laridzsáni nukleáris ügyekben illetékes főtárgyaláóval. Az EU hajlandó a jövőben a Hamász palesztin szervezettel is tárgyalni, ha az egy palesztin nemzeti egységkormány részét képezi – közölték nevük elhallgatását kérő diplomaták a finn városban. Ez változást jelent az unió eddigi álláspontjában.

Az informális tanácskozáson részt vevő miniszterek többsége egyetértett a fenti módosulással. Ennek értelmében a nemzeti egységkormányt Mahmúd Abbász palesztin elnök állítaná össze, s részvételével a Hamász elismerné az elnök által rögzített alapelveket anélkül, hogy ezt nyilvánosan megerősítené. Az elvek közé tartozik Izrael létezésének elismerése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik