Helytelen a „magyarverés” szó

Milyen társadalmi jelenségek húzódnak meg az utóbbi időben megszaporodó magyarellenes incidensek mögött Szlovákiában?

Dél-Szlovákiában időről időre megjelennek a magyar–szlovák ellentétek, amelyeket a közelmúltban több kistérségben a romák térfoglalása kapcsán észlelhető feszültségek részben háttérbe szorítottak. Eddig jórészt a nyelvi, kulturális, szimbolikus különbségek jelentették az ellentétek okait, de például 1945-48 között a ki- és betelepítések, az 1968-as szenvedélyes nemzetiségi viták, illetve az 1990-93 közötti nyelvtörvényviták, valamint az 1996-1999 közötti közigazgatási beosztással kapcsolatos polémiák emléke ma is él.

A legújabban megjelent nacionalista körök (a nemzeti szolidaritást rosszul értelmező hangoskodók, rajongók), illetve különböző szélsőséges csoportok (bőrfejűek, neonácik és a futballszurkolóknak álcázott rendbontók) időről időre új ellenséget keresnek maguknak. Nem lenne jó, ha túl nagy teret kapnának, és tartósan rátelepednének az amúgy is sok nyitott kérdéssel, feszültséggel küszködő magyar-szlovák kapcsolatra.

A szlovákiai szlovák-magyar viszony pozitív alakításában a belső párbeszédet semmi más nem helyettesítheti, de az Európai Unió és az Európai Parlament, az Európa Tanács és az EBESZ fórumairól érkező jelzések, illetve Magyarország egyértelmű támogatása sokban erősítheti a szlovákiai magyarok pozícióját. Fontosak lehetnek a két ország egyházi, értelmiségi, testvérvárosi kapcsolatai, mint ahogy a térségben érdekelt multinacionális vállalatok, befektetők reakciói is sokat számíthatnak.

Milyen civil mozgalmak vagy törvényi szabályozások segíthetnek a társadalmi feszültségek csökkentésében?

A legutóbbi nyolc évben a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kormányzati, regionális és helyi pozíciói kétségkívül jelentős mértékben megerősödtek, s ennek a régióban élő szlovákok közt sok ellenzője volt. Ismeretes például a Surány városához köthető dél-szlovákiai csoport, amely a magyarok politikai megerősödésével szemben többször próbálta mozgósítani az egész szlovák közvéleményt. Hasonlóképpen a Matica Slovenská nevű szervezet is jórészt éppen a dél-szlovákiai szlovákok állítólagos veszélyeztetettségére hivatkozva próbál hangulatot kelteni a magyarok ellen. A politikai pártok közt a most kormányba került Szlovák Nemzeti Párt jeleníti meg ezeket az erőket.

A teendő tehát sokrétű: egyrészt a szlovákiai magyar kisebbség jogait átfogó nemzetiségi törvényben kellene biztosítani, mert erre sajnos az elmúlt nyolc évben nem volt ereje a kormányzó MKP-nak. Másrészt meg kellene próbálni politikailag semlegesíteni a dél-szlovákiai realitásokkal nem számoló, az asszimiláció felgyorsítását sürgető erőket, s mindenki számára egyértelművé tenni, hogy a szlovákiai magyarság az Európai Unió keretei közt semmilyen veszélyt sem jelent a Szlovák Köztársaság számára.

Az ország vezetése, a kisebbségi vezetők, illetve az értelmiségiek mit tehetnek azért, hogy csökkenjen a magyarellenesség? Kinek mekkora a felelőssége?

A “magyarellenesség”, “magyarverések” kifejezésekkel eleve adottként feltételezik az ellenséges viszonyt. Erről szerintem nincs szó, hiszen a két társadalom többsége a békességet óhajtja. Vegyes házasságok tízezrei, baráti közösségekben, munkahelyeken együtt dolgozó szlovákok, magyarok százezrei számára a mostani helyzet a politika boszorkánykonyháiban előállított mesterséges konfliktus, ami csak a két-három ismertté vált incidens, atrocitás nyomán vált valóságos konfliktushelyzetté.

Ezek azonban lokális konfliktusok, amelyeknek országossá, sőt nemzetközivé való kiterjesztéséhez senkinek sem fűződhet érdeke, legfőképpen nem a szlovákiai magyaroknak. A felelősség tehát közös, a politikusok sem választhatják a konfrontáció útját, az értelmiségiek, a civil szervezetek pedig eleve az együttműködésben érdekeltek.

A társadalmi tolerancia és a békés együttélés javítását célzó kezdeményezések csupán hosszú távon szolgálhatnak eredménnyel, vagy ezek közül néhány a problémák gyors kezelésében is segítséget nyújthat?

Reményeim szerint a kormányközi feszültségeket sikerül valamilyen ésszerű mederben tartani, a lokális konfliktusok sorát pedig lezárni. Fontos lenne a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbségi értelmiség megszólalása, hogy a két anyaország legszélesebb közvéleménye is belássa, az igazi segítséget a két ország tartós jószomszédsága jelenti a kisebbségben élők számára, nem pedig a könnyen visszafelé elsülő, jó szándékú, de egyre harciasabb adok-kapok játéka.

Milyen nemzetközi példák vannak az ilyen típusú társadalmi feszültségek sikeres enyhítésére? Kiről kéne példát venni? Kihez érdemes fordulnia a magyar illetve a szlovák kormánynak?

Európában sok jó példa van, s akadnak negatív történetek is. A francia-német, dán-német, osztrák-olasz, svéd-finn szomszédsági kapcsolatokból sokat tanulhattunk volna, de láthatóan nekünk itt a Kárpát-medencében saját megbékélési modellünket kell közösen kialakítani. Nem lenne jó, ha mostantól fogva mi lennénk az unió állandóan egymással veszekedő szomszédvárai. Remélhetően Kelet-Közép-Európa belső legitimációs válsággal küszködő nemzeti politikai elitjei nem tévednek sokadszor is a nemzeti önzés, a nemzeti gyűlölködés zsákutcájába, ráadásul éppen akkor, amikor a schnegeni rendszer keretei közt végre spirituálissá váló határok mellett minden korábbinál több lehetőség nyílik majd az együttműködésre, szabad lakó- és munkahelyválasztásra.