Nagyvilág

Újabb robbanás történt Törökországban

Három ember életét vesztette, sokan megsebesültek hétfőn egy újabb törökországi robbanásban a Földközi-tenger partján fekvő Antalya üdülővárosban - jelentette az NTV török hírtévé.

A helyi rendőrség nem hivatalos tájékoztatása szerint nincs külföldi állampolgár a robbanás halálos áldozatai között – közölte az MTI-vel Torma Tamás ankarai magyar konzul. A sebesültek pontos számáról azonban továbbra sem tudnak információt adni, állampolgárságukról pedig semmilyen értesülés nincs – tette hozzá a konzul.

A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint három ember vesztette életét, sokan pedig megsebesültek a Földközi-tenger partján fekvő üdülőváros bevásárlónegyedében.

Guzide Ormeci, a tartományi kormányzó szóvivőjének bejelentése szerint a robbanás okát jelenleg is vizsgálják. A detonáció egy éttermekkel teli épület előtt következett be, ahol ezt követően tűz ütött ki. A tüzet a hatóságok gyorsan eloltották, majd az égés helyínén találták meg végül a két, részben összeégett holttestet.

Az újabb robbanás egy nappal azután történt, hogy Marmaris égei-tengeri üdülőhelyen 21 személyt, köztük tíz brit turistát sebesített meg egy ismeretlenek által telepített pokolgép.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik