Nagyvilág

Slota: szlovákellenes magyar hisztéria folyik

Szlovákellenes magyar politikai spektrumról beszélt Jan Slota, miután a szlovák rendőrség megtalálta azt a videoklipet, melyen nacionalista fiatalok magyar zászlót égetnek el. Az indulatok fokozódtak, amikor a budapesti szlovák nagykövetség épületét ismeretlen tettesek festékszóróval fújták be.

Nemzetiségi, faji és etnikai uszítás bűncselekményének gyanúja okán kezdett el nyomozni szerdán a szlovák rendőrség, miután megszerezte azt a videoklipet, amelyet néhány napig egy amerikai szerveren lehetetett megtekinteni, és amelyen szlovák hazafiakként fellépő símaszkos fiatalok náci ideológiára valló, magyarellenes uszító szöveg kíséretében látványosan elégetnek egy magyar zászlót.

Négyezer szlovák újfasiszta

A szlovák rendőrség szóvivője szerdán közölte: a bűnüldöző hatóságok különböző szervei összehangolt terv szerint dolgoznak az ügy részleteinek a felderítésén. Jelezte: a rendőrség tud a www.youtube.com című weboldalról, és nem ismeretlen számára a klipet készítő WerwolfSSlovakia csoport sem.

A Novy Cas című szlovák lap rendőrségi forrásból származó értesülése szerint a csoport ellen szélsőséges megnyilvánulások más bűnügyeiben is folyik nyomozás. A lap úgy tudja, Szlovákiában mintegy négyezerre tehető az újfasiszták és a hozzájuk hasonló, szélsőséges eszmét valló személyek száma.


Éleződő ellentétek


Az indulatok fokozódásást mutatja, hogy Budapesten szerdára virradóan festékszóróval fújták le a szlovák nagykövetség kerítését – tájékoztatott Varga Ildikó, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A kerítésen lévő hirdetőtáblát, valamint a nagykövetség kapucsengőjét vörös festékkel fújták be, az épület előtti járdára pedig a következő feliratot írták: „Nem felejtünk.”


A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az ügyben ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a BRFK. Varga Ildikó hozzátette, még nem tudják, hogy egy vagy több ember volt-e a tettes, mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor történt a cselekmény. A BRFK a szlovák nagykövetséggel együttműködve vizsgálja a diplomáciai épület falán lévő kamera által rögzített felvételeket.


Szerdára virradóan a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet is vörös festékszóróval fújták le ismeretlenek, az obeliszk talapzatára „Újra nagy lesz”, „Nem felejtünk”, „Emlékezz” feliratokat írtak. A rendőrség sajtóügyeletese szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy van-e összefüggés a két eset között.


A szlovák kormány jelentéktelennek tartja


A szlovák külügyminisztérium nem kívánja kommentálni a budapesti szlovák nagykövetség épülete ellen szerdán reggel elkövetett festékszórós inzultust és maga a szlovák miniszterelnök, Robert Fico is úgy nyilatkozott az eset kapcsán, hogy kormánya nem fog “minden kurjantásra” reagálni, hangozzék el az akár az Magyar Koalíció Pártja (MKP) részéről, akár bármely magyar politikus szájából.


A szlovák kormánynak fontos, hogy a lehető legjobb kapcsolatokat tartsa fent Magyarországgal, ezért arra törekszik, hogy maximálisan előzékeny legyen – mondta Robert Fico miniszterelnök szerdán a budapesti incidens kapcsán. Közölte, hogy kormánya nem akar reagálni a kevésbé jelentékeny ügyekre. Hozzátette, hogy nem szeretné, ha a szlovák-magyar kapcsolatokat kizárólag a Szlovákiában élő magyar kisebbség helyzetéből ítélnék meg, mert “azt hiszem, hogy e két állam kapcsolatainak egyéb kiterjedései és minőségei vannak – fogalmazott Robert Fico.

Slota: céltudatos hisztéria folyik

Az esetek kapcsán megszólalt a szélsőséges magyarellenes kirohanásairól hírhedt Ján Slota pártja, a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is. Sajtóközleménye szerint „céltudatosan kiélezett szlovákellenes hisztéria” folyik, és azért aggódnak, hogy „a túlérzékeny budapesti közbenjárások a szlovák–magyar kapcsolatok megromlásához vezethetnek”.

Slota pártja fél tucat olyan magyarországi weboldal címét is közzéteszi, amelyen szerinte „szlovákellenes, szélsőséges és harcias uszítás folyik”, s köztük még olyan is van, amelynek képsorain az látható, hogy a pozsonyi vár fokán magyar zászlót lenget a szél. Az SNS nem zárja ki, hogy a jelzett weboldalak szlovákellenes tartalmának felerősödése és a párt mobiltelefonjaira érkező szlovákellenes támadások „a magyar kormány túlzott fellépéseinek a következményei”.

Az SNS szóvivője, Rafael Rafaj úgy nyilatkozott, hogy a párt elemzői szerint „a teljes magyar politikai spektrum egységesen szlovákellenes lett, amikor a Szlovák Nemzeti Párt kormányzati tényező lett, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig ellenzékbe kényszerült”. A támadó magyar magatartás az SNS szerint „a szlovákiai belpolitikai viszonyokat befolyásoló szándék jeleit mutatja”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik