Nagyvilág

Újabb célpontokat keres Izrael

Az izraeli légierő kiszélesíti libanoni célpontjainak körét válaszul a Hezbollah vasárnapi rakétatámadásaira, amelyek tizenöt ember, köztük tizenkét katona életét követelték Izrael északi részén. A „válasz” hét libanoni civil életét követelte.

A libanoni polgári infrastruktúra további rombolása mellett ezentúl kiterjednek a légitámadások „a libanoni kormány jelképeire is” – írta hétfői számában a Háárec izraeli lap, az izraeli hadsereg vezérkarának egy névtelenül nyilatkozó tagjára hivatkozva. A lap tudósítója nem fejtette ki, mit jelent ebben az esetben “a libanoni kormány jelképei” kifejezés. A Háárec értesülése szerint Ehud Olmert izraeli kormányfő és Amír Perec védelmi miniszter hétfőn találkozik katonai vezetőkkel, hogy pontosan kijelöljék az újabb célpontok körét.

Hétfőn hajnalban egy izraeli légi csapás megölt tizenegy civilt, további kilencet pedig megsebesített Libanon déli részén. Egyfalusi lakóházat ért találat Szaida (Szidón) közelében, az épület egy része romba dőlt. Egy másik dél-libanoni faluban négyen vesztették életüket lebombázott házuk romjai alatt. Az izraeli hadsereg közölte: harci gépeik vasárnap a libanoni Kana várost támadták, és lerombolták azokat a rakétakilövőket, amelyekkel előzőleg Haifát lőtték. A támadást alig három órával azután hajtották végre, hogy a rakéták becsapódtak a harmadik legnagyobb izraeli városba.

Az izraeli légitámadások már eddig is súlyos károkat okoztak Libanon infrastruktúrájának, számos utat és hidat tönkretettek. Izrael arra hivatkozva rombolja ezeket az építményeket, hogy a Hezbollah fegyveresei rajtuk szállítják rakétáikat Libanon déli körzeteibe, ahonnan izraeli célpontokat támadnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik