Nagyvilág

Fél évet késhet a schengeni átállás

Elképzelhető, hogy 2007 ősze helyett csak 2008 tavaszán szűnik meg az ellenőrzés az osztrák, a szlovén és a szlovák határon. A magyarázat: Strasbourgban csúszik a SIS-2-es számítógépes adatbázis kiépítése, ennek ellenére Magyarország reménykedik – írja a Népszabadság.

Eddig is sokan kételkedtek az új EU-tagállamok (valamint Svájc) 2007-es schengeni határőrizeti rendszerébe való belépésében, de immár az Európai Bizottság sem hisz benne. Legalábbis ezt érzékeltette – első ízben – Franco Frattini illetékes EU-biztos a belügyminiszteri tanács hétfői ülésén.

A számítógépes rendszer kiépítésében felhalmozódott késésről eddig is tudni lehetett. A franciák bejelentették, hogy jövő április helyett csak szeptemberben fejeződnek be a technikai előkészületek – márpedig szakértők szerint fél év kell a próbaüzemre, majd a teljes átállásra. Ráadásul a repülőtereken csak a nyári vagy a téli időszámításra áttéréskor lehet váltani.

Kondorosi Ferenc, a Magyarországot az EU-tanácsban képviselő államtitkár szerint van rá esély, hogy az átállás mégis időben megtörténik. Az új tagállamok mindenesetre intenzív lobbizásba kezdtek, azzal érvelve, hogy a technikai nehézség nem lehet ürügy a késlekedésre. Sokan mások is belátják, hogy egy számítógépes szerverszoba nem járathatja le az európai integráció egyik fő területét.

– Ez olyan, mintha azért nem vezethetnénk be az eurót, mert nem nyomtattak elég bankjegyet – mondta lapunknak egy EU-diplomata. A fő gondot szerinte az okozza, hogy a régi tagállamoknak a legkevésbé sem sürgős a bővítés. Egyrészt addig bíznak meg a keleti határok megfelelő őrzésében, amíg ők maguk végzik azt – másrészt addig sem válnak feleslegessé a határőreik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik