Nagyvilág

ENSZ-megfigyelők haltak meg egy légicsapásban Dél-Libanonban

Izraeli légicsapásban életét vesztette az ENSZ Libanonban állomásozó erőinek (UNIFIL) négy megfigyelője kedd este az arab ország déli részén - közölték libanoni források, amit ENSZ-tisztségviselők is megerősítettek.

Milos Strugar UNIFIL-szóvivő elmondta, hogy egy bomba telibe találta a libanoni-izraeli határvidék keleti részén fekvő Kiam városában létesített megfigyelő állomás épületét. Az UNIFIL mentőalakulatokat vezényelt a helyszínre a romok eltakarítása végett, ám az izraeli tűz a mentési művelet alatt is folytatódott – állította a szóvivő.

A libanoni hadsereg egyik – neve elhallgatását kérő – magas rangú tisztségviselője szerint a bombázásban egy osztrák, finn, egy kanadai és egy kínai ENSZ-megfigyelő vesztette életét. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet New York-i székhelyén később megerősítette a négy megfigyelő halálát. A diplomata elmondta, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát értesítették a történtekről, ám részletek nem ismertek előttük sem.


Nemzetközi felháborodás

Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerdára virradóra Rómában nyilvánosságra hozott közleményében felháborodásának és mélységes fájdalmának adott hangot a szerinte “nyilvánvalóan szándékos” izraeli légitámadás miatt. Annan hangsúlyozta, hogy a megfigyelő állás már régóta működött és egyértelműen megjelölték, s annak ellenére érte légicsapás, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő biztosította az ENSZ-erők állásainak megkíméléséről. Az ENSZ-főtitkára felszólította Izraelt, hogy teljes körűen vizsgálja ki a történteket, és követelte az ENSZ-állások és -személyzet elleni támadások leállítását. Annan abból az alkalomból tartózkodik Rómában, hogy az olasz fővárosban szerdán nemzetközi konferenciát rendeznek a libanoni válságról.


Finnország teljes körű vizsgálatot követelt az ENSZ-megfigyelőket ért izraeli légi csapás miatt. Tarja Halonen szerint az ENSZ-állomás elleni támadás semmivel sem igazolható – tolmácsolta egy szóvivő az elnök állásfoglalását. Erkki Tuomioja finn külügyminiszter az YLE finn televíziónak úgy nyilatkozott: minél tovább tart a konfliktus, annál valószínűbb, hogy még több ilyen áldozat lesz. Ezek az úgynevezett precíziós támadások a jelek szerint mindenkit eltalálnak, csak a Hezbollahot nem. Több száz civil, nemzetközi segélymunkások és mások haltak már meg, és úgy tűnik, hogy ezekkel az eszközökkel nem lehet elérni katonai megoldást – tette hozzá.


Olmert sajnálja


A történtekre reagálva Ehud Olmert izraeli miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak a négy ENSZ-megfigyelő halála miatt.


Olmert azután beszélt telefonon a világszervezet első emberével, hogy Annan megvádolta Izraelt: láthatóan szándékosan célozták meg az ENSZ-erőket. Az izraeli miniszterelnök megdöbbenésének adott hangot a vád miatt, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy tévedést az ENSZ szándékos akciónak minősítsen. Egyúttal megerősítette, hogy a békefenntartók a véletlen áldozatai lettek.


Mint az izraeli miniszterelnöki hivatal közleményéből kiderül, Olmert átfogó vizsgálatot ígért, amelynek eredményét az ENSZ-főtitkár elé tárja. Eddig három ENSZ-katona holttestét találták meg a romok alatt a dél-libanoni Kiam városában működő UNIFIL-bázison, vélhetően negyedik társuk is életét vesztette a légicsapásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik