Nagyvilág

Nem alakult új ukrán kormány a határidőig

Nem alakult meg az alkotmányban foglalt hétfő éjféli határidőig az új ukrán kormány, az ily módon a parlament feloszlatására is feljogosított Viktor Juscsenko államfő azonban nem adta jelét annak, hogy kész lenne egykori elnökválasztási vetélytársát miniszterelnöknek jelölni.

Az ukrán alkotmány értelmében a márciusban megválasztott ukrán parlamentnek a testület első ülését követő hatvan napon belül kell megválasztania az egykori szovjet tagköztársaság új kormányát. A határidő hétfő éjfélkor lejárt, de az új kabinet nem alakult meg. Az oroszbarát koalíció viszont, amely Juscsenko egykori elnökválasztási ellenfelét, Viktor Janukovicsot jelölte miniszterelnöknek, nem cselekedhet anélkül, hogy az államfő hivatalosan áldását adná a jelölésre.

Az alkotmányos határidő lejárta után Juscsenko elnöknek jogában áll feloszlatni a törvényhozást és új választásokat kiírni. Juscsenko korábban mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy az alaptörvény erre csak feljogosítja, de nem kötelezi. Megjegyezte azt is, hogy joga van bizonyos gondolkodási időre, amely alatt megfontolhatja a miniszterelnök-jelölést; így szerinte augusztus másodikáig kell döntenie Janukovics jelöléséről.

Ukrajna belpolitikai válságba sodródott, miután a Janukovics vezette Régiók Pártja a márciusi törvényhozási választásokon súlyos vereséget mért a Juscsenko nevével fémjelzett Mi Ukrajnánk tömörülésre, majd az ukrán szocialistákkal és kommunistákkal együtt többségbe került a kijevi parlamentben. Az oroszbarát koalíció jó szereplése a választópolgárok csalódottságát tükrözi a gazdasági pangás és a reformszellemű nyugatbarát koalíció szétesése miatt, amely a 2004-es “narancsszínű forradalom” idején hatalomra juttatta Juscsenkót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik