Nagyvilág

Közvetítővel tárgyalnának a fogolycserékről

Miközben többen – köztük XVI. Benedek pápa – tűzszünetet sürgetnének, a harc továbbra is folyik a Közel-Keleten. Ugyanakkor mind az izraeli, mind pedig a palesztin fél közölte már, szívesen venné egy harmadik közvetítő fél részvételét.

Egy dél-libanoni faluból menekülő libanoniakat szállító kisbuszba csapódott be vasárnap egy izraeli rakéta, a támadásban hárman meghaltak, tizenhárman megsebesültek – közölték libanoni biztonsági források.

Izraeli légitámadásban életét vesztette egy szabadúszó libanoni újságírónő is vasárnap az ország déli részén – közölték kórházi illetékesek. Lajal Nadzsib 23 éves fotóriporter a Szúr (Türosz) kikötővárostól keletre fekvő Kana faluban halt meg.

Egy izraeli vadászgép rakétákkal lőtte vasárnap a Szaidától (Szidón) 30 kilométerre keletre fekvő Nabatije városban lévő síita mecsetet. Egyelőre nem tudni, a támadásnak hány áldozata volt.

Egy ENSZ-megfigyelő, egy olasz százados megsebesült vasárnap a Hezbollah fegyvereseinek tüzétől, akik izraeli katonákkal vívtak tűzpárbajt Libanon déli részén – közölte az ENSZ-békefenntartók szóvivője és az olasz vezérkari főnök hivatala.

A Hezbollah síita libanoni szervezet megerősítette vasárnap, hogy az izraeli erők elfoglalták Marún ar-Rasz kulcsfontosságú falut a libanoni határon, és bejelentette: három fegyverese elesett az ott vívott harcokban.

Rakéták csapódtak be vasárnap délelőtt Haifa észak-izraeli városban, és két embert megöltek, tizenhármat pedig megsebesítettek – jelentették be kórházi források. A szemtanúk szerint legalább egy tucatnyi, Dél-Libanonból kilőtt rakéta robbant fel a város különböző pontjain.

Jöhet a közvetítő

A Hezbollah, amely július 12-én foglyul ejtett két izraeli katonát, beleegyezett, hogy a libanoni kormány egy közvetítő harmadik fél révén tárgyaljon a fogolycseréről Izraellel – közölte vasárnap újságírókkal Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke. Fauzi Szallúh libanoni külügyminiszter ezt megelőzően felhívást intézett “az ENSZ-hez vagy más harmadik félhez”, hogy fontolják meg a közvetítés lehetőségét az Izraelben fogságban tartott libanoniak és a két elfogott izraeli katona kicserélésének ügyében.

Izrael kész elfogadni egy ideiglenes nemzetközi békefenntartó erőt, lehetőleg NATO-irányítás alatt a libanoni határ mentén, hogy távol tartsa a Hezbollah síita szervezet fegyvereseit – közölte Amír Perec védelmi miniszter.

“Ha Izrael lerohanja Libanont a szárazföldön is, és közeledik Damaszkuszhoz, Szíria nem fog meglapulni, ölbe tett kézzel várni, hanem minden kétséget kizáróan belép a konfliktusba… Erőink készültségben vannak, s ha az izraeli katonaság provokál, tenni fognak róla, hogy szavatolják Szíria területének biztonságát – mondta az ABC című spanyol lapnak Mohszen Bilil szíriai tájékoztatási miniszter, aki Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminiszterrel tárgyalt Madridban.

Az izraeli katonai rádió szerint azonban még nincs döntés a nagyarányú szárazföldi invázióról. Dan Haluc vezérkari főnök még nem hozott semmiféle döntést erről – közölte vasárnap a rádióban a hadsereg szóvivője.

Tűzszünetet!

Szíria azonnali tűzszünetre szólította fel a nemzetközi közösséget és az érintett feleket – közölte egy magas rangú szíriai illetékes.

Azonnali tűzszünetre szólította fel vasárnap a Közel-Keleten szemben álló feleket XVI. Benedek pápa is. Az Alpoknál fekvő rezidencián vakációzó a tűzszünet mellett a humanitárius segítségnyújtás lehetőségeinek megteremtését is szorgalmazta.

Jan Egeland, az ENSZ-főtitkár emberiességi ügyekben illetékes helyettese szerint Izrael megsértette az emberi jogokat azzal, hogy bombázta Bejrút zsúfolt lakónegyedeit. A tisztviselő közölte: az ENSZ átfogó segélyakciót szervez, de előbb véget kell vetni a bombázásoknak.

Elhúzódhat az offenzíva

Az Egyesült Államok hallgatólagosan beleegyezett, hogy a Hezbollah ellen indított izraeli offenzíva még egy hétig elhúzódjon – vélte vasárnap egy izraeli napilap. A Háárec szerint Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kétszer is Izraelbe utazik a következő nyolc nap alatt. A második útján, július 30-án fogja bejelenteni a tűzszünetet. Rice hétfőn tárgyal Ehud Olmert izraeli kormányfővel, kollégájával, Cipi Livnivel és Amír Perec védelmi miniszterrel. A Rice szintén hétfőn Olmerttel és a palesztin elnökkel, Mahmud Abbásszal is találkozik – írja a radio.hu.

Folyik a külföldiek mentése

Folytatódik Libanonból a külföldiek ezreinek kimenekítése Ciprusra, ahová vasárnap és hétfőn 14 hajót várnak, miközben Izrael is kiürítette északi területeinek felét. Vasárnapra virradóra több mint ezer kanadai érkezett Ciprusra. Közel kétezer amerikai állampolgárral két hajó kötött ki Limaszolban. Párizsba három gép érkezett több mint ezer utassal a ciprusi Lárnakából, a negyediket hétfőre virradóra várják. A Pentagon közlése szerint eddig mintegy nyolcezer amerikai menekítettek ki Cipruson és Törökországon keresztül Libanonból. Brit képviselők bejelentették, hogy a hét végére gyakorlatilag befejezték állampolgáraik evakuálását Libanonból.

Izraeli tisztviselők becslése szerint az ország északi területe lakosságának egyharmada-fele menekült el a térségből a Hezbollah síita szervezet rakétatámadásai miatt – írta a Háárec.

Isztambulban mintegy 2000 török tüntetett “Le Izraellel”, “Ki az Egyesült Államokkal a Közel-Keletről” jelszavakat kiabálva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik