Nagyvilág

Ahmadinezsád „zavaros” levelet küldött Merkelnek

„Zavaros" levelet intézett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Angela Merkel német kancellárhoz az ARD közszolgálati televíziós állomás szerint.

A levél létezését csütörtökön ismerték el Berlinben, s a tartalmával megismerkedő forrás azt közölte, hogy a tízoldalas levél nem érinti az iráni atomprogramról folyó vitát, viszont számos, Izraelt vagy a zsidóságot bíráló megállapítást tartalmaz. Hivatalosan semmit sem közöltek a levél tartalmáról.

Ahmadinezsád George Bush amerikai elnöknek is írt levelet. Berlinben még nem döntötték el, hogy válaszoljanak-e, vagy miként válaszoljanak a levélre.

A német kancellár több ízben is elítélte Ahmadinezsád antiszemita kijelentéseit, egy februári müncheni biztonságpolitikai konferencián párhuzamot vont az Ahmadinezsád nevével fémjelzett iráni kurzus és Adolf Hitlernek a múlt század húszas-harmincas éveiben megerősödő mozgalma között. Az iráni elnök számos esetben kétségbe vonta Izrael létezési jogát, sürgette, hogy Izrael úgymond „tűnjön el a térképről”, s kétségbe vonta a holokausztról összegyűjtött ismeretanyag igazságtartalmát.

A német kormányforrás szerint „a levélben egy csomó propagandisztikus megállapítás van Izraelről és a zsidókról, de Németországgal szemben nem negatív. Lényegében arról van benne szó, hogy miként működhetnénk együtt a világ problémáinak megoldásában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik