Nagyvilág

Kofi Annan tűzszünetet követel

Tűzszünetet követelt Libanonban Kofi Annan ENSZ-főtitkár, és felszólította a szemben álló feleket, hogy tegyék lehetővé nemzetközi erők telepítését a területre.

A világszervezet vezetője hétfőn Szentpéterváron tette közzé felhívását, amelyben közölte, hogy a Libanonban állomásozó ENSZ-erők hozzátartozóinak kimenekítését fontolgatja. Az izraeli légierő hétfőn ismét támadta a főváros déli részét, ahol a Hezbollah főhadiszállása és egyéb létesítményei vannak, de mostanra a lázadószervezet minden épülete már romokban hever. A Libanon elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma annak hatodik napján 167-re emelkedett, a hétfői áldozatok száma 19.

A bejrúti kikötő elleni hétfő reggeli izraeli légitámadásnak kikötői tisztségviselők szerint két polgári halálos áldozata van, Észak-Izraelben pedig hárman sebesültek meg a Libanonból indított rakétatámadásokban az izraeli hadsereg közlése alapján.

Hétfő hajnalban mintegy 15, Libanonból indított katyusa rakéta csapódott be Észak-Izraelben. Talel faluban megsebesült három ember.

Rakétatámadás érte még Akko települést is, valamint Afula és Názáret városok környékét – közölte egy katonai szóvivő. A katonai rádió szerint ezeknek a támadásoknak nyilvánvalóan egy jelentős katonai támaszpont volt a célja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik