Nagyvilág

Haifában iráni gyártmányú rakéták csapódtak be

A vasárnap Haifában becsapódott rakéták közül legalább négy iráni gyártmányú volt - állítják izraeli biztonsági szakértők.

A nevük elhallgatását kérő szakemberek azt állították, hogy Fagr (Hajnal) típusú rakéták is becsapódtak Izrael harmadik legnagyobb városának a területén. Ezek az iráni rakéták jóval nagyobb robbanótöltetet képesek célba juttatni, mint a korábban Izraelre kilőtt hordozóeszközök – tették hozzá. A rakéták kilenc személy halálát okozták, több mint tucatnyian megsebesültek.

Az izraeli hadsereg rádiója arról számolt be, hogy különleges egységek megsemmisítették a libanoni haderő valamennyi radarállomását. Erre azért volt szükség, mert a radarok Irán által szállított rakétákat irányítottak izraeli célpontokra – indokolta a lépést a hadsereg. A Haifát ért rakétacsapások után Izrael fokozni szándékozik a riadókészültség szintjét az ország középső régiójában fekvő Tel-Avivban. A hadsereg illetékesei nem hiszik, hogy a gazdasági és kereskedelmi fővárosnak számító Tel-Avivot közvetlen veszély fenyegetné; emiatt nem is hívták fel a lakosságot az óvóhelyek fölkeresésére. A bejelentés célja pusztán az, hogy fokozzák a város lakosainak éberségét – hangoztatta Miri Regev katonai szóvivő az izraeli televízióban.

Haifa mintegy 40, Tel-Aviv pedig 140 kilométerre fekszik a libanoni határtól, amelynek túloldaláról a Hezbollah fegyveresei rakétákat lőnek ki Izrael települései felé. Egy izraeli tábornok a múlt héten aról beszélt, hogy az ellenséges rakéták a korábbi 30 kilométer helyett immár 70 kilométerre vagy még nagyobb távolságra levő célpontokra is képesek csapást mérni. A Haifa ellen intézett támadás után a Hezbollah bejelentette, hogy új, nagyobb hatótávolságú rakétákkal rendelkezik. “Harcosaink Raad-2 és Raad-3 típusú rakétákkal lőtték Haifát” – áll a gerillaszervezet Bejrútban közzétett nyilatkozatában. Az első Raad (Mennydörgés) típusú rakéták 2004-ben készültek Iránban. Internetes oldalakon szakértők úgy vélekednek, hogy e rakéták hatótávolsága 120 és 350 kilométer között van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik