Nagyvilág

Elhatárolódásra kérte szlovák kollégáját Göncz Kinga

A magyar külügyminiszter arra kérte szlovák kollégáját, hogy kormánya a jövőben határolódjon el a szlovák pártok magyarellenes kijelentéseitől. Göncz Kinga és Ján Kubis kedden tárgyalt Budapesten.

Ján Kubis, akinek első hivatalos külföldi útja Magyarországra vezetett. Arra kérte magyar kollégáját, hogy a kormányprogram és a koalíció első 100 napos működése alapján alakítsa ki álláspontját Magyarország az új szlovák kormányról. A szlovák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy kabinetje különös figyelmet fordít majd az európai értékekre, az emberi és kisebbségi jogokra. Hozzátette: kormánya nem vállal felelősséget a szlovák pártok kisebbségellenes kijelentéseiért.

Ján Kubis bejelentette, hogy nyár végén vagy szeptemberben V4-es miniszterelnöki találkozót tartanak, ahol Magyarország hivatalosan is átadja a visegrádi elnökséget Szlovákiának. Göncz Kinga azonban elmondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mikor kerül sor kétoldalú kormányfői megbeszélésre Magyarország és Szlovákia között.


A magyarországi turisták pozsonyi esetével kapcsolatban a szlovák külügyminiszter megígérte, hogy minél előbb lezárják a három tanár ellen indított eljárást. Göncz Kinga elmondta, hogy Magyarország akkor tekinti lezártnak az ügyet, ha befejeződik a rendőrségi vizsgálat.


Bős-Nagymaros is szóba került


A konkrétumokról szólva a diplomata elmondta, hogy a szlovák állam több mint 280 millió forintnak megfelelő koronát ad egy, az Ipolyon átívelő híd újjáépítésére, és ugyanekkora összegre számítanak magyar részről is. A szlovák külügyminiszter szerint a két országnak közösen kellene kiaknázni az uniós forrásokat, valamint szorosan együtt kell működnie a Balkánt és a Kelet-Európát érintő kérdésekben.


Ján Kubis azt is hangsúlyozta, hogy újra foglalkozni kell Bős-Nagymaros kérdésével. Göncz Kinga egyebek mellett a két ország oktatási és infrastrukturális együttműködését emelte ki a több mint egy órás találkozót követő sajtóértekezleten.


Fico hazánkat vádolta a bírálatokért


Jan Kubis budapesti bemutatkozását nagy érdeklődés övezte, ugyanis Robert Fico miniszterelnök külügyminiszterének budapesti útja előtt jelentette ki, hogy a kormányát ért eddigi európai bírálatok megrendelésre készültek, a neki címzett támadások hátterében nem csak a most ellenzékbe került szlovák pártok állnak, hanem az Európai Parlament szocialista frakciójának magyarországi képviselői is.


A július 4-én hivatalba lépett új szlovák kormánykoalíciót már megalakulása előtt és után is számos nemzetközi bírálat érte. Robert Fico miniszterelnököt leginkább azért kritizálták, mert koalícióra lépett Vladimír Meciar pártjával és a magyarellenességéről elhíresült Ján Slota nevével jelzett Szlovák Nemzeti Párttal (SNS).


Vladimír Meciar és Ján Slota pártja 1994 és 1998 közötti közös kormányzása során erőteljesen korlátozta a nemzetiségek jogait, számos intézkedéssel rontott Szlovákia nemzetközi megítélésén, olyannira, hogy még az ország NATO és Európai uniós csatlakozása is veszélybe került.


Az új szlovák miniszterelnök július 5-én az etnikai kisebbségek jogainak teljes tiszteletben tartását ígérte. Robert Fico kijelentette: garantálni tudja, hogy a kisebbségi jogokat illetően nem lesz változás. Egyben megígérte, hogy kormánya “standard” európai kormány lesz, amely tiszteletben tartja az ország EU-, NATO- és más nemzetközi szervezetekben lévő tagságából fakadó kötelezettségeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik