Nagyvilág

Szaddám-per: a védelem záróbeszéde

Szaddám Huszein és fő vádlott-társai távollétében, a védelem záróbeszédével folytatódott hétfőn a volt iraki diktátor és rendszerének hét további magas rangú tisztségviselője ellen folyó bagdadi per.

A tárgyalás kezdetén csak Ali Daji Ali, az egyik alacsonyabb rendű vádlott volt jelen. A tavaly októberben kezdődött büntetőperben egy síita falu 148 lakosával szemben elkövetett 1982-es vérontás és több száz további falusi megkínzása miatt vonják felelősségre a vádlottakat.

Rauf Rasid Abder-Rahman bíró elmondta, hogy az ügyvédek vezetője, Halíl ad-Dulaimi levelet küldött a bíróságnak, és ebben megismétli korábbi követeléseiket. A bíró szerint ezek között vannak olyanok amelyek „nem tartoznak a bíróság hatáskörébe”, míg mások „törvényellenesek”.

A bíró kifejezte sajnálkozását Hamísz al-Ubaidi ügyvéd június 21-i meggyilkolása miatt, és részvétét nyilvánította az ügyvéd családjának. Az ügyvédek csoportja előzőleg Ammánból közölte, hogy követeléseik nem teljesítése miatti tiltakozásul nem vesznek részt a hétfői tárgyaláson. Egyikük, Eszám Gazzávi mindenestre hozzátette, hogy „bojkottjuk nem tart sokáig”.

A ügyvédek Ubaidi megölése után követelték, hogy a bíróság függessze fel a pert, és indítson nemzetközi vizsgálatot az ügyvéd és a már korábban megölt két másik védő meggyilkolása ügyében. A főügyész két nappal az Ubaidi meggyilkolása előtti legutóbbi tárgyaláson három vádlottra halálbüntetés kiszabását kérte záróbeszédében. Magáról Szaddám Huszeinről, féltestvéréről és hírszerzőfőnökéről, Barzán at-Tikrítiről, valamint Taha Jaszin Ramadánról, Irak 1991 és 2003 közti alelnökéről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik