Nagyvilág

Észak-Korea megsemmisítő csapással fenyegette az USA-t

Észak-Korea megsemmisítő csapással és nukleáris háborúval fog válaszolni egy megelőző amerikai katonai támadásra - írta hétfőn az észak-koreai állami sajtó. A washingtoni Fehér Ház „erősen hipotetikusnak” nevezte a phenjani fenyegetést.

A phenjani KCNA állami hírügynökség a Koreai Munkapárt szócsövének tartott Rodong Szinmun (Rodong Sinmun) című napilap egyik nevét elhallgató elemzőjét idézte, aki azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy fokozza a világtól elzárt kommunista országra nehezedő katonai nyomást. A beszámoló szerint „az észak-koreai hadsereg és az ország lakossága teljes mértékben felkészült arra, hogy könyörtelen megsemmisítő csapással és egy hatalmas nukleáris elrettentő erővel bíró atomháborúval adjon választ egy megelőző amerikai támadásra”.

Észak-Korea olyan időszakban fenyegetőzik válaszcsapással, amikor amerikai hivatalos jelentések szerint Phenjan egy nagy hatótávolságú rakétával készül kísérletet végrehajtani. A cikk egyben azzal is megvádolta Washingtont, hogy hadgyakorlatokkal, fegyverek tömeges felhalmozásával és légi felderítéssel, amelyben a Dél-Koreába küldött új kémrepülőgépekre támaszkodik, fokozódó nyomást gyakorol Észak-Koreára.

A kelet-ázsiai ország rendszeresen megvádolja az Egyesült Államokat, hogy légi felderítést végez területén. Az amerikai hadsereg általában nem kommentálja e vádaskodásokat, azt mindazonáltal elismeri, hogy figyelemmel kíséri az észak-koreai hadsereg ténykedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik