Nagyvilág

Aláírták a koalíciós szerződést Szlovákiában

Robert Fico, a választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, leendő szlovák kormányfő és koalíciós partnerei - Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) élén álló Vladimír Meciar - vasárnap este a pozsonyi várban aláírták a kormánykoalíció létrehozását rögzítő szerződést.

Az eddig ellenzéki Smer és a LS-HZDS, valamint a júniusi választásokon a parlamentbe visszakerült SNS hármasából létrejövő kormányban Fico pártja tizenegy, Slotáé három, Meciaré pedig három tárcát birtokol majd.Szlovákia új kormányát Ivan Gasparovic államfő várhatóan kedden nevezi ki.

A szlovák himnusz elhangzása után mindhárom párt elnöke rövid beszédben tett hitet Szlovákia uniós és NATO-orientációjának megőrzése és a nemzetközi szerződésekhez való igazodás mellett. A jobb, igazságosabb államot ígérő Fico – mint korábban már többször – ezúttal is hitet tett a szlovákiai nemzeti kisebbségek jogállásának megőrzése mellett, és nála árnyaltabban fogalmazva ezt Vladimír Meciar és a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota is megtette.

Robert Ficónak nincs kormányzati tapasztalata, míg Vladimír Meciar a kilencvenes években háromszor volt miniszterelnök és négy éven át együtt kormányzott Ján Slotával, akinek lehetséges partnerségét a köztes években, még közvetlenül a koalíció létrejötte előtt is kizárta.

Első szándék

A június 17-i választáson hat párt jutott be a parlamentbe. A tíz napon át folyó koalíciós tárgyalásokon számos koalíciós változat körvonalazódott, nem egyszer pedig biztosnak ígérkezett, hogy a korábban két választási cikluson át kormányzó jobbközép pártok, köztük a Magyar Koalíció Pártja (MKP) megőrzik kormányzati szerepüket. Minden változat akkor omlott össze, amikor szerdán Robert Fico bejelentette, hogy Slota és Meciar pártjával kíván kormányozni. Ez a felállást korábban a jobboldali pártok és a sajtó úgynevezett katasztrófa-koalícióként emlegette.

Robert Fico vasárnap egy televíziós kerekasztal mellett elismerte: igaz, hogy a választások során minden párttal egyenrangú partnerként tárgyalt, de eredendő szándéka szerint Slota és Meciar pártjával tartotta elképzelhetőnek a közös kormányzást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik