Nagyvilág

Hongkongban a demokráciáért tüntettek

Több tízezren vonultak fel Hongkongban szombaton a városállamnak a Kínai Népköztársasághoz történt visszacsatolásának nyolcadik évfordulóján, hogy a demokrácia kiszélesítését követeljék.

A rendőrség szerint mintegy 28 ezren vonultak fel, a szervezők a résztvevők számát 58 ezerre teszik.

Hongkongban minden évben a mostani megmozduláshoz hasonló felvonulást rendeznek július elsején, vagyis annak a napnak az évfordulóján, amikor az egykori brit koronagyarmat Kína különleges közigazgatási területévé vált.

A helyszíni beszámolók szerint az idei felvonulás tömeges jellege jóval elmaradt a korábbiaktól: 2003-ban és 2004-ben például mintegy félmillió ember vonult az utcára.

Elelemzők a mostani viszonylag gyér részvételi arányt annak tudják be, hogy a hongkongi gazdaság lendületesen fejlődik, és Donald Cang (Tsang), a terület kormányzója is népszerűbb elődeinél.

A szombati demokráciatüntetés előtt volt egy másik, mintegy 40 ezer embert megmozgató felvonulás is: az ellentüntetés résztvevői a pekingi kormányt éltették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik