Nagyvilág

Bush portré

aaa

George Bush amerikai elnök nem menedzselni akarja a világot, hanem meg akarja változtatni. Átalakító elnöknek is nevezik, külpolitikáját pedig átalakító külpolitikának.
A külpolitika iránt kezdetben gyér érdeklődést mutató Bush az Egyesült Államok sebezhetetlenségének a mítoszát szertefoszlató 2001 szeptember 11-i terrortámadások után három pilléren nyugvó stratégiai váltást hajtott végre. A terrorizmus elleni globális háborúban a korábbinál kevésbé hagyatkozott a nemzetközi intézményekre, állandó szövetségekre, meghirdette a megelőzés doktrínáját, elnökségének második idejében pedig inkább a demokrácia globális terjesztésére, a szabadság tevőleges előmozdítására helyezi a hangsúlyt.
A washingtoni és New York-i esztelen terrortámadásokra válaszul az amerikaiak, mint máskor is válságos időben, szinte egy emberként sorakoztak fel mögötte. A példátlan, 90 százalékos népszerűségi mutató azonban régen elenyészett. 2004 évi elnökválasztást megnyerte, támogatottsága elsősorban az iraki háború miatt azonban tovább csökkent, májusban elérte a 31 százalékos mélypontot; azóta valamelyest emelkedett, s a Gallup minapi felmérése szerint 38 százalék körül mozog.
Az elnök hívei és támogatói bíznak abban, hogy a történelem igazolni fogja az átalakító politikát. George Bush az Egyesült Államok történetében a második olyan elnök, akinek az apja is elnök volt. John Quincy Adams, a 6. elnök (1825-29) a 2. elnök, John Adams (1797-1781) fia volt. Bush az Egyesült Államok 43. elnöke, apja, idősebb George Bush pedig a 41. volt a sorban.
A jelenlegi 1946-ban a Connecticut állambeli New Haven városában született, öccsével, Jeb Bush floridai kormányzóval együtt már a család harmadik politikusi generációjához tartozik. Prescot Bush, a nagyapa Wall Street-i bankár, 1952-62 között Connecticut szenátora volt.
Az apa, George Herbert Walker Bush nyolc éven át szolgált alelnökként Ronald Reagan elnök mellett, majd 1988-1992 között az Egyesült Államok elnöke volt.
A családi székhely ma is a Maine állambeli Kennebunkport, ifjabb George Bush mégis igazi texasinak számít, ebben az államban élte le élete nagy részét, miután apja céget alapítva beszállt az ottani olajüzletbe. Barátai és ellenségei csak úgy nevezik, hogy Dubya, ami a középső neve rövidítésének – W – texasi kiejtése.
Bush – akárcsak apja és nagyapja – 1968-ban a Yale egyetemen végzett. 1973-1975 között a Harvard Business School hallgatója volt, közgazdász diplomát szerzett. Texasba visszatérve Arbusto (az angol bush – bokor – spanyol megfelelője) néven saját olajvállalatot gründolt, megint csak apja nyomdokain haladva. A céget 1986-ban eladta.
1977-ben kötött házasságot Laura Welch tanítónővel, könyvtárossal. 1981-ben iker gyermekeik születtek: Barbara és Jenna. A nyolcvanas évek közepén felesége és Billy Graham prédikátor segítségével George Bush megtalálta az utat Istenhez, áttért felesége vallására, a metodista hitre. Negyvenedik születésnapján egyszer s mindenkorra hátat fordított az alkoholnak. 1988-ban más partnerekkel együtt megvette és szanálta a Texas Rangers Baseball egyesületet, amelynek menedzsereként népszerű lett az államban. Bár a család, amely öccsét, Jebet szemelte ki ígéretes politikusi utódnak, nem nagyon hitt esélyeiben, George Busht 1994-ben megválasztották Texas kormányzójának. 1998-ban a szavazatok 68,8 százalékával újraválasztották.
Példátlan texasi győzelmének a hátszelével pályázott 2000-ben a Republikánus Párt elnökjelöltségére. 2001 január 20-án, politikai pályafutásának a hatodik évében beiktatták az Egyesült Államok 43. elnökének, 2005 januárjában pedig újabb négyéves elnöki mandátumát kezdte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik