Nagyvilág

Trianon felülvizsgálatát kérhetik a székelyek

A trianoni békeszerződés felülvizsgálatát fogják kérni a második Székely Nemzetgyűlésen, ha nem születik politikai döntés Székelyföld területi autonómiája ügyében - erősítette meg Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.

Gazda Zoltán egy korábbi nyilatkozatában is jelezte már: ha az autonómia ügyében nem lesz előrelépés, a trianoni szerződést aláíró „bűnös” hatalmak mai miniszterelnökeinek fognak levelet írni, és kérni fogják tőlük, hogy gyakoroljanak nemzetközi nyomást Romániára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szó sincs határmódosítási kérelemről, hanem a kisebbségi jogoknak és az autonómiának a biztosításáról a nemzeti kisebbségek számára az egykor elcsatolt területeken.

Arra a kérdésre, hogy a december 18-ra tervezett ditrói gyűlés mennyiben különbözik majd az első, március 15-én Székelyudvarhelyen rendezett első Székely Nemzetgyűléstől, Gazda Zoltán elmondta: A székelyudvarhelyi rendezvény eleve ünnepélyes jellegű, fennkölt hangvételű esemény volt. A ditrói összejövetel viszont valóban gyűlés jellegű lesz, azaz itt már nem kiáltványt, hanem határozatot fognak elfogadni. A széki tanácsok elnökei például tárgyszerűen elmondják beszámolóikat tanácsüléseikről.

A második nagygyűlés szervezői egyébként már jelezték: azt szeretnék, ha a Ditróban elfogadandó határozat az általános elveken túl konkrét követeléseket, határidőket is tartalmazna. Azt szeretnék, hogy a határozat az 1918-as gyulafehérvári mintájára szülessen meg, hiszen – mint fogalmaztak – az akkori ígéreteket Románia azóta sem váltotta be. A szervezők vallják: a székely népnek ugyanúgy alapvető joga saját sorsáról dönteni, mint ahogy joguk volt ugyanehhez 1918-ban az erdélyi románoknak.

Gazda Zoltán Trianonnal kapcsolatos szavait Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke hétvégi aradi sajtótájékoztatóján „értelmetlen politikai nyilatkozatnak” minősítette. Az RMDSZ-en belül fel sem merül a trianoni békeszerződés felülvizsgálata – szögezte le Borbély, aki szerint a romániai magyarság problémáit nem fenyegetőzésekkel, hanem politikai párbeszéd útján kell megoldani. Ehhez pedig nem a múltba kell visszatérni, hanem előre kell nézni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik