Nagyvilág

A nepáli királyt megfosztották eddigi vétójogától

Tovább nyirbálta Gianendra király jogköreit a nepáli parlament helyi idő szerint vasárnapra virradóan, megfosztva őt eddigi vétójogától, illetve a törvényhozás feletti hatalmától.

A parlamenti képviselők döntése az utolsó politikai tőrdöfést jelentette abba az irányba, hogy a király minden jogkör nélkül, csupán névleges hatalommal rendelkezzen.


A királyi diktatúra az elmúlt hónapok tömegtüntetései után dőlt meg. A nepáli parlament legutóbb pénteken döntött úgy: a királytól megvonja a hadsereg ellenőrzésének jogát, megfosztja őt mentelmi jogától, és adófizetésre is kötelezik. A katmandúi honatyák akkor kimondták, hogy a himalájai ország kormányát ezentúl nem Őfelsége kormányának, hanem egyszerűen Nepál kormányának fogják nevezni.


Ezt követően született a szombat éjszakai döntés, ami Gianendrát valóban minden jogkör nélküli uralkodóvá tette. A király ezzel elvesztette a parlament feletti ellenőrzését, azt a korábbi jogát, amellyel törvénytervezeteket vétózhatott meg, illetve utasíthatott el. “A törvényhozás többé nem a király parlamentje” – fogalmazott az egyik képviselő, utalva arra is, hogy a honatyák mostantól minden gátlás nélkül bírálhatják az uralkodót és családtagjait.


A kormányzó koalíciót alkotó pártok teljes egyetértésben hozták a döntést. Az elsősorban vidéken befolyással bíró kommunista lázadók azonban ezt is keveslik, és azt követelik, hogy a királynak protokoll-szerepkör se jusson. A maoista lázadók szerint a monarchiát meg kell szüntetni és Nepálban köztársaságot kell teremteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik