Nagyvilág

USA-ENSZ: sikertelen házasság

Az ENSZ-főtitkár ismét védelmébe vette helyettesét, aki erősen felingerelte Washingtont a világszervezettel kapcsolatos politikáját bíráló kijelentéseivel.

Kofi Annan csütörtökön, két nap leforgása alatt immár második alkalommal jelentette ki, hogy rosszul értelmezték Mark Malloch Brown szavait. Hangsúlyozta, helyettesének mondandója éppen az volt, hogy az Egyesült Államoknak és az ENSZ-nek kölcsönösen szüksége van egymásra, támogatniuk kell egymást. Annan óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy emiatt a vita miatt felhagyjon a világszervezet megreformálását célzó erőfeszítésekkel.

Mark Malloch Brown egy keddi tanácskozáson “lopakodó diplomáciával” vádolta az amerikai kormányzatot, mondván, hogy diplomáciai eszközként használja ugyan az Egyesült Nemzetek Szervezetét, de nem hajlandó megvédeni amerikai bírálóitól. Sajnálattal állapította meg, hogy Washington és az ENSZ kapcsolata az utóbbi időben “sikertelen házasságra” hasonlít, amelyet a nemzetközi közösségben megosztottságot előidéző iraki probléma jellemez, valamint a furkósbot-politika, amelyet az Egyesült Államok pénzügyi kérdésekben, a tagdíjfizetés terén alkalmaz.

John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet szerdán követelte Kofi Annantól, hogy haladéktalanul, a nyilvánosság előtt határolódjon el első helyettesétől, aki “nagyon, nagyon súlyos hibát követett el”. “Bár a beszéd az Egyesült Államok ellen irányult, attól tartok, hogy áldozata az ENSZ lesz” – mondta. A nagykövet csütörtökön klasszikus politikai hibának minősítette Brown kijelentéseit, és úgy vélte, hogy ezek alááshatják a reformtörekvéseket.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdán telefonon beszélt Kofi Annannal – aki előzőleg egyetértését fejezte ki helyettesének szavaival -, hogy közvetlenül is kifejezze csalódottságát. Nicholas Burns amerikai külügyminiszter-helyettes csütörtökön Brownt hívta fel hasonló célból.

Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő útján Washington csütörtökön ismét élesen tiltakozott Brown “kiábrándító” és ENSZ-tisztviselőtől ENSZ-tagállamot ért “szinte példátlan” támadása miatt. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek szüksége van az Egyesült Államokra. “Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az ENSZ erős és hatékony szervezet legyen, és a tagállamok által folyósított pénzt a lehető legjobban hasznosítsák a legnagyobb szükséget szenvedők nevében” – mondta McCormack, hozzátéve, hogy a Bush-kormányzat nem tervezi az amerikai hozzájárulás csökkentését, de a kongresszust ezt megteheti.

Kofi Annan csütörtökön igyekezett kisebbíteni egy esetleges pénzügyi válság közeledésének kockázatát, amely valósnak bizonyulhat, ha a gazdag és szegény országok nem lesznek képesek megegyezni június végéig az ENSZ reformjáról. Az ENSZ költségvetésének első számú finanszírozója, az Egyesült Államok azzal fenyegetőzött, hogy megvonja támogatását, ha a hónap végéig nem fogadják el a reformokat. A főtitkár szerint nincs nagyobb válság, a tagállamoknak megoldást kell találniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik