Nagyvilág

Nem valószínű a hivatalos bocsánatkérés Pozsonytól

Hivatalos bocsánatkérésre aligha lehet számítani a szlovák kormánytól a pozsonyi rendőri akció miatt, mert a belügyminisztérium szerint a szlovák rendőrség nem lépte túl a hatáskörét, amikor őrizetbe vett néhány magyar turistát.

Nem valószínű, hogy a szlovák kormány bocsánatot kér a magyar turistákat ért rendőri beavatkozás miatt, három héttel a parlamenti választások előtt erre kicsi az esély – mondta a Magyar Rádiónak Berényi József, a szlovák külügyminisztérium MKP-s államtitkára, aki továbbra is elfogadhatatlannak tartja a rendőri fellépést, de szeretné elkerülni, hogy a sajnálatos eset kampánytémává duzzadjon.

Elmondása szerint a külügyi tárca állásfoglalása, amely szerint nem diplomáciai, hanem konzuli szinten kezelendő problémáról van szó, a belügyminiszteri tájékoztatás alapján született, az pedig kimondja: nem történt rendőri túlkapás május 20-án.


Jóllehet a szlovák rendőrség még nem fejezte be a magyar turisták elleni szabálysértési eljárást, de az eddigi vizsgálat alapján nyilvánvaló, hogy a hatóság jogszerűen járt el -nyilatkozta Tatiana Kurucová, a pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság helyettes szóvivője a pozsonyi magyar nyelvű lapnak, az Új Szónak.


Törvényes igazoltatás


Marian Bilacsics, a magyar turisták ügyében feljelentést tett turisztikai ellenőr továbbra is úgy véli, a társaikat kalauzoló magyar kísérők idegenvezetői tevékenységet folytattak, ráadásul illetéktelenül.


Az ellenőr az Új Szóban állítja: szó sincs arról, hogy a már két évvel ezelőtt felfüggesztett általános érvényű rendeletre hivatkozva kérte volna a magyar turistákat, igazolják, jogosultan folytatnak idegenvezetői tevékenységet. Marian Bilacsics közölte: ő az utazásszervezésről és közvetítésről szóló, 2001-ben elfogadott törvény alapján kérte az igazolást.


A pozsonyi rendőrök a turisztikai ellenőr hívására igazoltatás nélkül szirénázó rendőrautóval vitték be a városnéző kollégáikat kalauzoló magyar állampolgárokat. A külügyi állásfoglalás szerint ilyen eset nem fordulhat elő a jövőben Szlovákiában. Berényi megfogalmazása szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy a szlovák külügyminisztérium nem hagyja jóvá, ami történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik