Nagyvilág

Lengyelországban XVI. Benedek pápa

Négynapos lelkipásztori látogatásra Lengyelországba érkezett csütörtökön XVI. Benedek pápa. A négynapos körút jelmondata: Tartsatok ki erősen a hitben!

A varsói Chopin (Okecie) katonai repülőtéren több száz hívő és ugyancsak több száz, a világ minden részéből érkezett újságíró és fotóriporter várta az egyházfőt. A pápát katonai tiszteletadással fogadták, és üdvözlésére megjelent Lech Kaczynski lengyel államfő. A nemzetközi repülőtérről a városba vezető út mentén is ezrek várakoztak a pápára, aki a hit, a szociális fejlődés és a lengyel–német kapcsolatok további javítása céljával érkezett elődje, a lengyel születésű II. János Pál szülőhazájába.


Első látogatás pápaként

A pápa másfél napot tölt Varsóban, majd felkeresi azokat a helyeket, amelyek mérföldkövei voltak elődje, az egykori krakkói érsek, Karol Wojtyla életének és spirituális fejlődésének. Joseph Ratzinger egyébként csak pápaként látogat először Lengyelországba, ahol korábban főpapként már sokszor járt. XVI. Benedek, aki folyékonyan beszél franciául, angolul, olaszul, spanyolul és latinul, a látogatás előtt intenzív lengyel nyelvleckéket vett – írja a BBC.

Varsói érkezésekor, a Chopin (Okecie) nemzetközi repülőtéren Lech Kaczynski lengyel elnök üdvözölte a vendéget. “A Gondviselés úgy intézte, hogy egy német követett egy lengyelt Szent Péter trónján” – mondta a lengyel államfő. Hozzátette: “Egymáshoz közel álló népeinket gyakran szétválasztotta a történelem. Érezzük, hogy az igazi megbékélés csak a lélek területén mehet végbe”.


XVI. Benedek ezután a lengyelországi katolikus papsággal találkozik a Szent János-székesegyházban, majd a Miodowa utcai érseki palotába, illetve az apostoli nunciatúrára megy (itt lesz a varsói szállása is), este pedig az elnöki palotában találkozik az államfővel, a miniszterelnökkel, a parlament vezetőivel és más közéleti személyiségekkel. Ezt ökumenikus találkozó követi az evangélikus Szentháromság-templomban. A pápa a fővárosban ugyanazon a téren tart misét péntek reggel, ahol elődje 1979-ben, első lengyelországi lelkipásztori látogatásán.

Auschwitzba is ellátogat

Az egyházfő ellátogat Czestochowába, majd II. János Pál szülővárosába, Wadowicébe, illetve Krakkóba, ahol az ott rendezendő szabadtéri misére kétmillió hívőt várnak a szervezők. Vasárnap zarándoklatot tesz Auschwitzba, hogy hangsúlyozza: tovább kívánja vinni II. János Pál munkásságát az antiszemitizmus elleni harcban, a katolikusok és a zsidók közötti kapcsolatok javításában, illetve a náci Németország által Lengyelországon ejtett II. világháborús sebek begyógyításában.


Az auschwitzi látogatás személyes jelentőségű lesz a pápa számára, aki tizenéves fiatalként tagja volt a Hitlerjugendnek, amikor a náci félkatonai szervezetben való részvétel kötelező volt korosztályának, és aki később dezertált a német hadseregből kevéssel a világháború vége előtt.


Az egyik legkatolikusabb ország

XVI. Benedek látogatásának egyik célja, hogy felszólítsa a lengyeleket: védjék meg a keresztény értékeket, miközben beilleszkednek az egyre erőteljesebben világiasodó Európába. Lengyelországi látogatásának jelmondata: Tartsatok ki erősen a hitben! A CBOS lengyel közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a lengyelek 82 százaléka véli úgy, hogy a pápa látogatása életük jelentős eseménye lesz, ami nem meglepő, hiszen Máltán kívül Lengyelország az egyik legkatolikusabbnak tartott európai ország, ahol a lakosság több mint fele rendszersen jár templomba – írja a BBC.

A lengyelországi látogatás előtt hírek keringtek arról is, hogy a pápa, aki meggyorsította előde szentté avatásának folyamatát, Lengyelországban ezzel kapcsolatban „nagy horderejű bejelentést tesz”, a szentté avatási eljárásokat felügyelő Slawomir Oder püspök azonban „teljesen alaptalannak” nevezte ezeket a híreszteléseket. XVI. Benedek eddig Olaszországon kívül csak szűkebb hazájában, Németországban járt tavaly áprilisi beiktatása óta.


Képünkön XVI. Benedek pápa tréfálkozik Jeremiasz görögkeleti ortodox érsekkel, miután ökumenikus találkozón vett részt a varsói Szentháromság-templomban lengyelországi látogatása első napján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik