Nagyvilág

Magyar turistákat hurcoltak meg Pozsonyban

Magyar városnéző turistákat állított elő a szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megszegtek egy helyi jogszabályt, amely foglalkozási engedélyhez köti az idegenvezetést. Tiltott idegenvezetéssel vádolják őket.

Az MTI pozsonyi tudósítójának értesülése szerint a szekszárdi Kelemen Endre Egészségügyi Szakközépiskola tanárai és diákjai szombaton a koronázó dómként ismert Szent Márton Székesegyházat tekintették meg. Egy ismeretlen személyazonosságú, szlovákul beszélő férfi, aki állítólag már az Óváros utcáin is inzultálta őket, két rendőr kíséretében utánuk ment a székesegyházba, ahonnan egyiküket elvezettette, amiért az a gyanú szerint tiltott iparűzést folytatott, amikor társainak ismereteket adott át a műemlék történelmi vonatkozásairól.


Két csoportot is inzultáltak

Nem sokkal később, gyakorlatilag az első előállítással egyidejűleg egy másik, Győrből érkezett magyar csoport is ugyanígy járt. A csoport egyik tagját hasonló gyanú miatt egy másik járőrkocsiba tuszkolták be, egy harmadikat pedig azért állítottak elő, mert az ellenük panaszt emelő ismeretlen férfi azt állította, hogy a magyar városnéző a vita hevében meglökte őt. Riskó Nagy László, a pozsonyi magyar nagykövetség jogsegélyt nyújtó konzulja az MTI érdeklődésére megerősítette a történteket.

Tudni lehet, hogy az előállított magyarokat a rendőrőrsön hosszan megvárakoztatták, majd fogdába zárták őket és a kihallgatási jegyzőkönyv nekik kijáró példányát csak a konzul közbenjárása nyomán kapták meg. A késő délutáni órákban a gyanúsítottakat elengedték, majd visszautaztak Magyarországra. A szlovák rendőrségen egyelőre nem született döntés, hogy vádat emelnek-e ellenük.


A japánok nem szúrtak szemet


Szlovákiában néhány éve egy olyan jogszabály van hatályban, amely szigorúan az országban megszerzett szakképesítés birtokában engedélyezi az idegenvezetést. A külföldről Pozsonyba érkező városnézők az erre rendszeresített Pozsonyi Kulturális és Tájékoztató Szolgálat (BKIS) idegenvezetőit vehetik igénybe, akik a Magyarországról érkezett városnézők tapasztatai szerint magyar vonatkozásokban nem mindig felkészültek, vagy ha mégis, a város magyar történelmi vonatkozásairól nem mindegyikük tesz említést.


Tiltott idegenvezetés a vád


„A közrend és a polgári együttélés szabályainak megsértése” miatt indítanak eljárást a szlovák hatóságok három magyar állampolgár ellen. Tatiana Kurucová rendőrségi szóvivő a TASR szlovák hírügynökségnek elmondta: a három magyar állampolgárságú gyanúsított egyike sem tudott felmutatni olyan engedélyt, amely bármelyiküket idegenvezetői tevékenységre jogosítaná. Kettejük ellen ezért, a harmadik pedig ellen pedig azért indul eljárás, mert állítólag rátámadt arra a pozsonyi illetőségű személyre, aki az engedély nélküli idegenvezetők tevékenységét hivatott ellenőrizni Pozsony történelmi belvárosában.


Miután az előállítottak társai a pozsonyi magyar nagykövetségtől telefonon jogsegélyt kértek, és erről a rendőrök is értesültek, a három férfit rögvest fogdába zárták. A magyar konzul, Riskó Nagy László jelenlétében felvett jegyzőkönyv elkészülte után a kora esti órákban elhagyhatták az őrszobát és Szlovákiát. Az MTI érdeklődésére a konzul a történteket megerősítette, egyben jelezte: a magyar állampolgárok elleni fellépést, az eljárás számos mozzanatát, a jegyzőkönyv felvételének körülményeit sérelmesnek és jogszerűtlennek tartja.


Radnóti Gábor, a szekszárdi csoport tagja az MTI pozsonyi tudósítójának érdeklődésére nem sokkal később telefonon elmondta: az eljárást jogsértőnek találják, és úgy ítélik meg, hogy a történteknek magyarellenes indítékaik vannak. A közelükben tartózkodó japán, német és angol városnéző csoportok idegenvezetőit ugyanis senki sem zaklatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik