Szankciók sora
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja Németországgal kiegészítve az elmúlt héten arról döntött, hogy válaszút elé állítják Iránt. Egy csomagot állítanak össze azokról az intézkedésekről, illetve gazdasági szankciókról, melyekre akkor számíthat az ország, ha továbbra is kitart urándúsító programja mellett, valamint egy jegyzékben sorolják fel azokat az előnyöket, melyekre akkor számíthat Irán, ha felhagy a programmal.
„A piac egyhelyben toporog. A vásárlók nem tudják a megrendelt árut kifizetni, a csekkek mögött pedig nincs fedezet” – nyilatkozta az AP-nek Amir Jazayeri, egy iráni vaskereskedő. „Nem szárnyalt az üzlet a Khatami-korszakban sem, de ennyire nem volt rossz a helyzet. Egyértelműen recesszióban van a gazdaság, amióta tavaly nyáron megindult az atomtevékenység. Ez csak tovább romlott az elmúlt két hónapban”.
Hol lehet a baj? Hiszen az olajárak az egekben vannak, az ebből származó bevételek közel 50 százalékkal nőttek egy év alatt. A zavar nem utolsó sorban Mahmúd Ahmadinezsád zajos szerepléseinek és az atomtörekvéseknek köszönhető. Bár minden egyes alternatív történelemóra vagy az atomprogram körüli heveskedés feltolta az árakat a piacon, ugyanezek az akciók komoly szerepet játszanak a gazdaság gyenge teljesítményében is. Érthető, hogy a külföldi tőke messze elkerül egy olyan országot, amelyet komoly szankciók sora vagy netán katonai támadás fenyeget.
Az iráni lakosság 90 százaléka az apanázst valamilyen formában az államtól kapja. Amelynek az igazi bevétele az olaj- és gázexportból származik. Ha azzal valami történik, az egész ország belebukik. Márpedig az olajkészletek gyorsan csökkennek és új mezőket már régen nem fedeztek fel. A kitermelés pedig elavult, nem utolsósorban a külföldi szakembergárda hiánya miatt, ugyanis jelenlétüket az olajiparban ma törvény tiltja.
Nyomor és szegénység
„Mindenki várakozó üzemmódra kapcsolt. Az emberek azt figyelik, hogy miként dönt az ENSZ Biztonsági Tanácsa”- mondta Bahman Arman iráni közgazdász az AP-nek. De a bajok nem pusztán a bizonytalan helyzetből fakadnak, hasonlóan komoly problémát okoz a teljesen elhibázott gazdaságpolitika, a magas infláció és munkanélküliség. Ahmadinezsád elnök elsősorban annak az ígéretnek köszönhette választási győzelmét, hogy rendbe teszi az ország gazdaságát és felemeli a szegénységben tengődő néprétegeket. Mindebből eddig kevés teljesült. Hivatalos közlések szerint a munkanélküliség 11 százalékos, de egy Reuters-kalkuláció ugyanezt 25 százalék körülire becsüli. A 30 éven aluliak kétharmadának nincs munkája, minden évben egymillió új munkaerő lép a piacra, ott azonban csak a felének tudnak munkát adni. Minden negyedik iráni nyomorog, pedig soha nem látott összegek mennek el segélyekre, szociális lakásépítésre, illetve különféle jótékonysági alapítványok számlájára.
Az infláció 14 százalékos, pedig a vezetés próbálja mesterségesen alacsonyan tartani a benzin, az áram és az alapvető élelmiszerek árát. De hiába, az igazán szegényeknek ez nem jelent segítséget. Az árak más területen folyamatosan drágulnak a kereskedelem stagnálása mindenkit érzékenyen érint. Pedig az elnök csökkentette az alapkamatot is, ami az inflációt kevésbé befolyásolta, ellenben irániak tömege vette ki megtakarított pénzét, hogy azt a slágernek számító aranyba fektesse. Ismail Jabarzadeh, a parlament egy ellenzéki tagja azt jósolta, hogy az infláció akár 20 százalékra is felmehet hamarosan a politikai klímának és a gazdaságpolitikának köszönhetően.
Eredménytelen próbálkozások
Pedig próbálkozásból nincs hiány. Az elnök felszólította a bankokat, amelyek így is roskadoznak a visszafizetetlen hitelek alatt, hogy bőkezűen adják ki a támogatott hiteleket a kisvállalatoknak, ettől remélve, hogy azok majd állásokat teremtenek. Csakhogy kevesen fognak újabb vállalkozásokba, ezért a program eredményessége erősem megkérdőjelezhető.
Nem jelent hatékony segítséget az a temérdek alapítvány sem, amelyeknél rengeteg pénz landol az államkasszából. Ezekben a mindent behálózó szervezetekben csakúgy, mint az állami szektor egészében, burjánzik a korrupció. Jelentős részük csak a nevében filantróp, valójában gazdasági tevékenységet folytat, kisajátítva magának kulcsszektorokat a gazdaságban, szinte teljesen konkurencia, szabályozás és adózás nélkül.
„Ahmadinezsád úr nem törődik a jövővel – mondta a New York Timesnak, Saeed Leylaz, ellenzéki közgazdász és politikai elemző. – Az olajbevételeket nem tudjuk kontrollálni, nem lehet rá hagyatkozni, mint stabil bevételi forrásra.
Az elhibázott gazdaságpolitika azonban csak az egyik oka a gondoknak. A másik a hatalmas népszaporulat. Igaz, ez a rezsim „hagyományelvű” családpolitikájának köszönhető, amely két évtizeden át propagálta és segélyekkel támogatta a gyermekvállalást, hogy aztán az utóbbi időben ennek épp ellenkezőjét ajánlja, egyelőre kevés sikerrel. Mindenesetre ahhoz, hogy az emberek munkához jussanak, évente 20 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség, ismerte el Muhammad Khazai helyettes gazdasági és pénzügyminiszter. Hogy ez honnan fog érkezni, senki nem tudja.
Szankciók és kilátások
Sem a jelenlegi állapotok, sem a kilátások nem túl rózsásak tehát. Kérdés, mit kezdhet a nemzetközi közösség ezzel a szituációval annak érdekében, hogy Iránt rávegye a tárgyalásokra. Tavaly az irániak már elutasítottak egy hasonló kezdeményezést, és az iráni elnök most is kijelentette, hogy semmi olyan alkut nem hajlandó elfogadni, amely az urándúsítás leállítását jelentené részükről.
Más lenne a helyzet, ha az amerikaiak közvetlenül tárgyalnának Iránnal. Mint az irániak múlt héten elküldött leveléből is látszik, nagyon szeretnének valamilyen módon dialógusba bocsátkozni az amerikaiakkal. Iránnak komoly károkat okoznak azok a gazdasági korlátozások és szankciók, amelyeket az USA alkalmaz vele szemben az 1979-es iszlámista forradalom és főleg az amerikai követség több mint egy éven át tartó megszállása óta. Teherán az elmúlt 15 évben nem véletlenül fordította energiája jelentős részét arra, hogy megossza az Egyesült Államokat és a többi nagyhatalmat, ezáltal akadályozva meg nemzetközi szankciók kivetését. Ezt ugyan eddig sikerrel teljesítette, ennek ellenére elég sokan kivonultak az országból, amióta az USA korlátozza saját piacán az Iránban is üzletelő cégeket. Hamid Reza Baradaran Shoroka, az iráni Tervezési és Működtetési Bizottság feje nyilvánosan kijelentette, hogy az amerikai szankciók fékezték meg a gazdasági fejlődést. „Irán klerikális oligarchái azt remélik, hogy Teherán nukleáris ambíciói segítenek majd engedményeket kicsikarni Washingtontól”– írta Ray Takeyh és Kenneth Pollack a Foreign Affairs márciusi számában.
Az ENSZ részéről a gazdasági szankciók lebegtetése az, amely a tárgyalóasztalhoz terelheti az iráni vezetőket és nem a katonai akcióval való fenyegetés – fejtegette Pollack egy szimpóziumon. Kérdés, hogy Irán esetében várható-e ilyen határozott, olajipart is érintő gazdasági szankció. A jelenlegi olajárak és gazdasági kötelékek mellett erősen kétséges hogy Kína és Oroszország erre áldását adna. Ezért néhányan azt javasolják, úgynevezett „okos szankciókkal” fenyegessék Iránt, amelyek az egyes iráni politikai és vallási vezetők érdekeltségeit és vagyonát érintené. „A mollákat a pénzükön keresztül lehet a leginkább megfogni” – mondják.
