Nagyvilág

Tizenötezer magyar bevándorló él Ausztriában

Több mint 15 000 magyar bevándorolt él Ausztriában, és a magyarok alkotják a bevándoroltak 9. legnépesebb csoportját az alpesi országban.

Az osztrák tömegtájékoztatás szerdán hozta nyilvánosságra az osztrák statisztikai hivatal legfrissebb összesítését, amely szerint 2005-ben a 8,2 milliós Ausztriában 788 609 volt a külföldi származásúak száma, ami a lakosság 9,6 százalékával egyenlő.

A kimutatások szerint a legtöbb bevándorolt Szerbia és Montenegróból érkezett, szám szerint közel 138 ezren. A volt Jugoszlávia minden tagállamát egybevéve abból az országból érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába, tavaly a számuk már meghaladta a 303 ezret. A szerdán Bécsben nyilvánosságra hozott adatok szerint a magyarok száma 15 455 volt Ausztriában a múlt esztendőben, és ezzel a 9. helyre kerültek a 28 származási országot feltüntető listán.

A külföldiek és a bevándoroltak kérdésköre slágertéma az utóbbi napokban az osztrák tömegtájékoztatásban, amióta Liese Prokop belügyminiszter egy vidéki lapnak adott nyilatkozatában elárulta: a belügyminisztérium saját hatáskörében elkészített tanulmányában megállapította, hogy az Ausztriába betelepült muzulmánok (akiknek számát becslések már 400 ezerre is teszik a 2001-es népszámlálási adatok szerinti 338 ezres adat alapján) jelentős része nem akar integrálódni az osztrák társadalomba.

Az egykori ötpróbázó olimpiai bajnok miniszter asszony elmondta, hogy a tanulmányt ugyan még nem hozták nyilvánosságra, de abban egyebek között megállapították, hogy a muzulmánok 45 százaléka különféle okokból nem akar integrálódni az osztrák társadalomba. Prokop “párhuzamos társadalom” ausztriai kialakulásának a veszélyére figyelmeztetett a távoli jövőben, és a probléma alapos tanulmányozásának a szükségességét vetette fel. A miniszter asszony – aki egy időben még a muzulmán tanítónők fejkendőviseletét is be akarta tiltani az osztrák iskolákban – nyilatkozatát követően élénk vita bontakozott ki Ausztriában a külföldiek, elsősorban a muzulmánok integrálódási készségének a kérdésköréről. Számos szakértő cáfolta a belügyminisztérium által megrendelt tanulmány megállapítását. Az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) még azt is felvetette, hogy amennyiben megnyeri az őszi parlamenti választásokat, külön integrációs államtitkárságot állítana fel, amely a külföldiek beilleszkedésének a kérdéskörével foglalkozna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik