Nagyvilág

Súlyos összecsapások Afganisztánban

Súlyos összecsapások zajlottak Afganisztán két déli tartományában a biztonsági erők és a tálib lázadók között, mely a 2001-es amerikai invázió óta történt egyik legnagyobb akció – közölték az afgán hatóságok. Az harcok során egy kanadai katona és egy amerikai állampolgár is életét vesztette.

Rég nem látott hevességű harcok folytak Afganisztán déli felében, s ezek következtében 24 óra alatt 105 ember esett el.


A legsúlyosabb összecsapások Hilmend és Kandahár tartományban folytak. Az előbbiben több száz tálib harcos megpróbálta elfoglalni a Musza Kala városban lévő rendőrségi és kormányzati központot, s az ostrom mintegy kilenc órán át tartott szerda éjszaka és csütörtök reggel. A támadást visszaverték, és a belügyminisztérium szerint mintegy negyven tálib esett el. A rendőrség 14 holttestet szedett össze. A hatóságok vesztesége 13 fő volt.


Ugyancsak harcok dúltak csütörtökre virradóra Kandahár tartományban is, ahol az afgán erők és az országban állomásozó koalíció katonái 18 tálibot öltek meg.


Egy amerikai és kanadai áldozat


Életét vesztette azonban egy kanadai katona is, az első kanadai, aki harci körülmények között esett el a második világháború óta, bár egy amerikai katonai szóvivő szerint egy öngyilkos merénylő robbantásának esett áldozatul. A katona halálának bejelentésére nem sokkal azután került sor, hogy a kanadai parlament 2009-ig meghosszabbította az afganisztáni katonai misszió mandátumát. A mintegy 2300 fős kanadai kontingens többsége éppen Kandahárban állomásozik.

Közben a kabuli amerikai nagykövetség bejelentette, hogy Heratban öngyilkos merénylet áldozata lett egy amerikai állampolgár, a külügyminisztérium kábítószer-ellenes nemzetközi osztályának munkatársa, aki az afgán rendőrség kiképzésében vett részt.


A harcok hevessége a jelentések szerint a 2001-es amerikai invázió időszakát idézi fel. Ennek okát abban látják, hogy a szövetségesek ki akarják terjeszteni ellenőrzésüket a déli országrészre is, és eközben fokozódó nyomást gyakorolnak a tálibokra. Főleg amerikai, kanadai, brit és holland katonák vonulnak dél felé az afgán hadsereggel együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik