Nagyvilág

Felszámolnak 12 ciszjordániai zsidó vadkolóniát

Tizenkét ciszjordániai zsidó vadkolónia felszámolásáról írt alá rendeletet szerda este Ehud Olmert izraeli kormányfő és védelmi minisztere, Amír Perec – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Tizenkét zsidó vadkolónia felszámolását rendelte el Ehud Olmert és Amír Perec. A híradások azonban nem számoltak be arról, hogy mely telepekről van szó, és az utasítást mikor hajtják végre.


A Maariv című izraeli napilap úgy tudja, hogy hat kolóniát még azelőtt bontanak le, hogy Olmert május 21-én Washingtonba utazik, ahol kormányfőként első ízben tárgyal George Bush amerikai elnökkel.


Olmert a hónap elején, kormányának első ülésén jelezte, hogy véget vet a palesztin területeken az engedély nélküli zsidó kolóniák építésének.

Hivatalos adatok szerint Ciszjordániában 105 vadkolónia van. Huszonnégyet közülük azt követően építettek fel, hogy a jelenleg kómában lévő Ariel Saron 2001 márciusában az izraeli kormány élére került. A nemzetközi közvélemény úgy ítéli meg, hogy ezek a zsidó telepek illegálisak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik