Meddig bővül az EU?

2004. május 1-jén az Európai Unió történetének legnagyobb bővítésére került sor nyolc kelet-közép-európai és két földközi-tengeri ország felvételével. Bár az EU a következő évtizedekre további országok csatlakozását helyezi kilátásba, a további bővítéseket jóval kisebb lendület és lelkesedés fogja kísérni.

Ösztönző időhúzás

Hamarosan huszonhét tagja lesz az Európai Uniónak: Bulgária és Románia felvételét illetően a közösség visszavonhatatlanul elkötelezte magát, amikor 2005. április 25-én aláírta a két állammal a csatlakozási szerződéseket. A tényleges felvétel várható dátuma 2007. január 1., ám a csatlakozási okmányok szigorú biztonsági klauzulája lehetővé teszi mindkét ország tényleges belépésének egyéves késleltetését. Az Európai Bizottság kedden közzétett, a tagjelöltek felkészültségét értékelő jelentése szerint lehetséges tartani a kitűzött céldátumot, ám amennyiben a két állam nem tesz sürgős lépéseket hiányosságai orvoslására, a bizottság kilátásba helyezi a belépés 2008. január 1-jére történő halasztását. Végső döntés a csatlakozások időpontjáról a következő, 2006 októberében esedékes országjelentések alapján fog születni.

Az Európai Bizottság legfrissebb értékelése szerint mindkét tagjelölt az EU gazdasági kritériumainak megfelelően működő piacgazdasággal rendelkezik. A jelentés méltatja a két ország előrelépéseit a 2005 októberi állapothoz képest. Bulgária tekintetében a 2005-ös országjelentés óta a súlyos aggályokat felvető témakörök száma 16-ról 6, Románia esetében pedig 14-ről 4 területre csökkent. Ugyanakkor a bizottság több komoly hiányosságra felhívja a figyelmet, melyek rendezésének elmulasztása akár a belépés elhalasztásával is járhat (l. keretes írás).

Kiss J. László, a Külpolitikai Tanulmányok Központjának főigazgató-helyettese nem tartja meglepőnek, hogy az unió további feltételekhez köti Bulgária és Románia tényleges tagságát, és késlelteti a belépés időpontjára vonatkozó közösségi döntést. E két ország számára az eltérő történelmi örökség, kulturális háttér és társadalmi fejlődés folytán időigényesebb a felzárkózás, mint a 2004-ben csatlakozott 10 új tagállamnak. A belépés előtt állók bizonytalanságban tartásával és várakoztatásával az EU azt az üzenetet küldi, hogy a még meglévő hiányosságokat szigorúan veszi, és az országokra gyakorolt nyomással ösztönzi a tagságra való felkészülés további megerősítését.

A távoli tagság reménye

Bulgária és Románia felvétele után Horvátország, Törökország, Moldávia, Ukrajna, Albánia és a Nyugat-Balkán európai integrációja egyelőre csak a távoli jövőbe ütemezett célkitűzés. A már 27 tagállammal számoló 2007–2013-as költségvetési időszak lejárta előtt az EU semmiképp nem bővül tovább, sőt néhány régi tagállam a társulás és a teljes jogú tagság közötti harmadik státust javasolja több csatlakozni vágyó országnak.

A balkáni országok közül Horvátország tűnik a legfelkészültebbnek, ám belépésére még évekig nem lehet számítani. Mivel Horvátország nem működött együtt teljes mértékben a jugoszláviai háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel Ante Gotovina, horvát tábornok felkutatásában és őrizetbe vételében, az eredetileg 2005 márciusára ütemezett csatlakozási tárgyalásokat csak tavaly októberben kezdhette meg. A tagságra való felkészülés során számos területen kell Horvátországnak reformokat bevezetnie: többek között az igazságszolgáltatás, az ingatlanvásárlás korlátozása és a szerb menekültek visszafogadása terén.

Még messzebb

A már társult tag Törökország szintén 2005. októberben kezdhette meg az EU–s joganyag áttekintését nyitott végű csatlakozási tárgyalások keretében. A cél Törökország teljes jogú tagsága, viszont a siker egyáltalán nem garantált. A csatlakozási folyamat menete némileg eltér az eddigi bővítések gyakorlatától: az Európai Bizottság a csatlakozási folyamat során bármikor úgy dönthet, hogy feltételhez köti valamely joganyagfejezet megnyitását vagy lezárását. Ezzel a „fékező elemmel” az uniónak egyrészt lehetősége nyílik elkerülni a csatlakozási folyamat esetleges felgyorsulását, másrészt pedig nagyobb a garancia arra, hogy minden fontosabb elvárás – pédául az emberi jogok, a nők jogai vagy a kínzás elleni fellépés terén – ténylegesen teljesül. Tekintettel arra, hogy az EU földrajzi és kulturális határai és emiatt Törökország tagjelöltségre való jogosultsága máig vita tárgyát képezi, a teljes jogú tagság 10-15 éven belül nem várható.

A 2003-as thesszaloniki csúcson az EU belépési perspektívát nyújtott a Nyugat-Balkán államainak, ám e térség integrációja még nagyon távoli. Kiss J. László a FigyelőNetnek elmondta, hogy az ENSZ-igazgatás alatt álló Koszovó, valamint az államszövetség fennmaradásáról döntő május 21-i népszavazás előtt álló Szerbia-Montenegró messze nem felelnek meg az EU által támasztott olyan alapvető kritériumoknak, mint a szilárd államiság, a kölcsönösen elfogadott határok, a kisebbségek elismerése vagy a regionális együttműködés. Szerbia-Montenegró még messzebb került a tagjelölt státustól, miután május elején az EU megszakította a 2005 októberében megkezdett stabilizációs és társulási tárgyalásokat arra hivatkozva, hogy Szerbia nem működött együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel a volt háborús bűnösök kézre kerítésében, és nem tartóztatta le a srebrenicai népirtás és Szarajevó lövetése miatt körözött Ratko Mladic, volt boszniai szerb hadseregparancsnokot.

Az elmélyítés hiánya

Az Európai Unió 20. századi története során a tagállamok körének bővítését párhuzamosan tudta követni a belső struktúrák sikeres elmélyítése – hangsúlyozta Kiss J. László. A római szerződést módosító, 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmány Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozása után erőteljes tagállami jogharmonizációt és közösségi jogalkotást indított el. Az 1992-es maastrichti szerződéssel a közösség a gazdasági és politikai unió irányába fejlődött tovább. Az 1995-ben Ausztriával, Finnországgal és Svédországgal kibővölő Európai Unió az 1997-es amszterdami szerződéssel, majd a 2001-es nizzai szerződéssel igyekezett hatékonyabbá tenni az intézményrendszerét.

Bár a bizottság május eleji jelentésében gazdasági sikertörténetként értékelte a 2004-es bővítést, ez már nem járt együtt a működési szerkezet konszolidálásával. Az unió határait, belső struktúráját és működési mechanizmusát meghatározni hivatott Alkotmányszerződés bukása, a közös kül- és biztonságpolitika bizonytalansága azt jelzi, hogy a közösség befogadóképessége nem tud lépést tartani a tagok hirtelen megnövekedett számával. Jelenleg nincs terv arra vonatkozóan sem, hogy a majdani 27 tagú EU további bővülése után hogyan oszlanának meg a tagállami szavazatok vagy az európai bizottsági és parlamenti helyek. Az EU jövőbeli bővítési stratégiájának alapvető eleme lesz tehát a fenntartható kibővülés igénye, vagyis az új államoknak olyan ütemben kell csatlakozni, hogy azzal a közösség működése lépést tudjon tartani.

Lankad a bővítési kedv

A komoly feszültségek forrása a közösség belső szerkezetének átalakulása is. Az Európai Unió kezdetben az alapító tagállamok, főként Franciaország és Németország érdekeit szolgálta. A hamarosan 27 tagú unióban viszont már csökken a szerepük, és a régi tagállamok a keleti bővítés velejáróit globalizációs válságként élik meg. Kiss J. László szerint csökkent a tagállamok közti szolidaritás, sőt, mintha földrajzi és pénzügyi értelemben is elérte volna a határait. „Jóléti sovinizmus” jellemzi a gazdagabb nyugat-európai államokat, amelyek féltik munkaerőpiacaikat a kelet-európai munkavállalók beáramlásától, vonakodnak megosztani az erőforrásokat a „szegény rokonokkal”, és aggodalommal veszik tudomásul, hogy az uniós költségvetés nincs arányban a tagállamok számával.

Az újabb országok csatlakozásának kérdése alapos megfontolás tárgya lesz a jövőben, hiszen a bővítések ma már nem egyszerűen a gazdasági térség kiszélesítését, hanem a közös szellemiségen alapuló integrációt jelentik. Kiss J. László felvetette, hogy nehezítheti a tagságra vágyó országok helyzetét a legutóbbi bővítések „elitprojekt” jellege, vagyis, hogy nem volt elégséges az új tagok felvételét övező társadalmi támogatottság. Az Alkotmányszerződés bukása miatti identitásválság, illetve a nehézkes döntéshozatal és a kompromisszumkészség visszaesése következtében az EU-val szemben kialakult bizalmi válság szintén lassítja majd a következő évtizedek bővítési folyamatát.