Nagyvilág

Tüntetnek a lengyel oktatási miniszter ellen

Diákok ezrei tüntettek a hét végén Lengyelország több városában Roman Giertych új oktatási miniszter ellen, akit a nacionalista Lengyel Családok Ligája állított a tisztségbe.

A Varsóban, Wroclawban, Krakkóban, Gdanskban és más városokban tartott nagygyűléseken a diákok a Lengyel Családok Ligája elnökének lemondását követelték, aki egyúttal az egyik miniszterelnök-helyettesi posztot is betölti. Miután Giertych máris több hazafiságot és erkölcsi értéket ígért az iskolákban, a fiatalok attól félnek, hogy az intolerancia légköre és a klerikalizmus nyer teret a tanintézetekben.

Transzparenseiken a “szabad iskolákat”, “a vallásnak a templomban a helye”, és “inkább emigrálok, minthogy Giertych neveljen” feliratok voltak olvashatók. A diákokat támogatják pedagógus-szakszervezetek is, akik azért bírálják az oktatási minisztert, mert személyében 1989 óta először pártpolitikus került a tárca élére, és nem olyan pedagógus, aki közelebbről ismeri az oktatás- és nevelésügyet.

Még szomorúbb, hogy Giertych közel áll a szélsőjobboldalhoz, megnyilatkozásaiban intoleráns és idegengyűlölő – hangsúlyozta állásfoglalásában a Társaság a Tudományok Támogatására. Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnökhöz írott nyílt levelükben középiskolások, egyetemisták és értelmiségiek Giertych távozását követelik.

Kinevezése “szégyen Lengyelországra nézve, lejárat bennünket Európa és a világ szemében” – áll a levélben, amelyet 40 órán belül mintegy 60 ezren írtak alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik