Nagyvilág

Ki váltja Chiracot?

Sarkozy több hatalmat szeretne az elnöki mandátummal, Royal, a négygyermekes családanya a Blair-féle harmadik utat választaná. Egyikük jövőre valószínűleg Franciaország köztársasági elnöke lesz.

Bár még egy év hátra van a francia államfőválasztásig, a helyezkedés nem csak elkezdődött, a jobboldalon mintha már tisztulna a kép. Villepin miniszterelnök két balul sikerült húzásának köszönhetően immár egyértelműen esélytelennek minősül jobboldali elnökjelöltként, nem így legfőbb riválisa és – egyelőre – beosztottja Nicolas Sarkozy. A munka frontján mindeközben ismét magára talált baloldal az ország történelmének első női köztársaságielnök-jelöltjével rukkolt elő.

Villepin v. Sarkozy

Sokáig igen kiélezettnek tűnt a verseny a jobboldal berkein belül Dominique de Villepin kormányfő és belügyminisztere között – már ami az esetleges elnökjelölési versenyt illeti. A korántsem felhőtlen viszonyt ápoló két politikus közül azonban Villepin kormányfő nem túl szerencsés húzásainak köszönhetően az amúgy is karakteresebb és pragmatikusabb Sarkozy április vége óta immár egyértelműen esélyesebbnek tűnik arra, hogy a jobbközép UMP őt jelölje a jövő évi elnökválasztási küzdelemben.

Bár Chirac államfő korábban már megpróbálta parkolópályára állítani Sarkozyt, amikor az UMP elnöki székébe repítette, ám az egykoron gazdasági és pénzügyi, jelenleg pedig belügyminiszteri székben üldögélő Sarkozy karakán stílusával még a lavírozásáról ismert Chirac sem tudott mit kezdeni. A jelenlegi elnök egyértelműen Villepin kormányfőt szerette volna látni utódául, csakhogy Sarkozy már idejekorán bejelentette: igenis meg szeretné mérettetni magát az elnökválasztáson.

Szerepcsere

Míg azonban Villepin kormányfő a legutóbbi zavargásokat okozó, a fiatal pályakezdők munkavállalását bizonyos értelemben megnehezítő törvénytervezetet – katonai múltjához és Napóleon iránti csodálatához méltón – a kemény kéz politikájával próbálta meg átverni a parlamenten, belügyminisztere más utat választott.

Sarkozy már kiállt egy próbát, amikor tavaly ősszel a külvárosi zavargásokat – éppen kemény fellépésével – több-kevesebb sikerrel fojtotta el, most azonban ravasz pragmatikushoz illően a kompromisszumkész arcát mutatta: már tavaly ősszel is rá hárult ugyan a rend helyreállításának felelőssége, ám a mostani helyzet talán még furcsább. Míg Villepin kormányfő a végsőkig ragaszkodott a parlamenten áterőltetett törvényhez, kijelentvén, hogy a több százezres diák- és szakszervezeti tüntetésnek nem fog engedni, addig Chirac államfő a helyzet komolyságát észlelve lassan kihátrált Villepin mögül.

Az államfő a tüntetések állandósulásával kivette az ügy kezelését Villepin kezéből és egy meglepő megoldással az UMP frakcióvezetőjét, valamint ismét Sarkozyt bízta meg a szakszervezeti és diákvezetőkkel történő tárgyalás megkezdésére. A baloldalról többen meg is kérdezték a Nemzetgyűlésben Villepin kormányfőt, hogy akkor most ki is irányítja az országot tulajdonképpen?

Ráadásul a Clearstream-botrány néven elhíresült történet sem kedvezett Villepin népszerűségégének a jobboldali UMP-n belül: a vádak szerint, mely alól Villepinnek vizsgálóbizottság előtt kell magát tisztáznia, még külügyminisztersége idején 2004-ben megfigyeltette akkori kollégáját, mostani nagy riválisát, Nicolas Sarkozyt. A vádak komolyak, Villpein népszerűsége pedig ugyancsak esett az ügy kirobbanását követően, így az egyetlen esélyes jelölt, aki felveheti a versenyt a munka frontján újból egyesült baloldal női jelöltjével, Sarkozy maradt.

Újfajta elnöki szerep?

Sarkozy pedig soha nem rejtette véka alá ambícióit: ő ugyan a legtöbb vezető francia politikussal ellentétben nem a diplomata és politikusképző akadémia, az ENA (Ecole Nationale d’Adminsitration) padjaiból került a politika világába, hanem ügyvédként kezdte pályafutását, ám a francia politikai élet hagyományaitól talán éppen emiatt ugyancsak eltérő felfogást képvisel. Már az őszi lázadások idején is többször hangsúlyozta, hogy lényeges lenne feladni a republikánus egyenlőségeszmény azon ideálját, hogy csakis a negatív megkülönböztetés tiltásából állna az egyenlőség. Sarkozy szerint a Franciaországban tabuként kezelt pozitív diszkrimináció oldhatja meg hosszú távon a külvárosi fiatalok gondjait, és e véleményének többször hangot is adott.

Csak úgy, mint azon álláspontjának, miszerint a bevándorlási politikát is át kellene gondolni Franciaországban: egy nemrég benyújtott törvénytervezet szerint megnehezítenék a családegyesítés címén kiadott francia útlevelek és állampolgárság megszerzését. A cél az lenne, ahogy Sarkozy a BBC beszámolója szerint fogalmazott, hogy csak a francia gazdaság számára szükséges mennyiségű külföldi munkaerő érkezzen az országba. Sarkozy valóban kényes kérdést feszeget: Franciaországban a tavaly kiadott 160 ezer tartózkodási engedélyből mindössze 11 ezer szólt olyan külföldieknek, akik munkát kívántak vállalni Franciaországban. A maradék majdnem 150 ezer engedélyt olyan asszonyok és gyerekek részére állították ki, akik családegyesítés céljából érkeztek az országba.

Sarkozy a rend őreként a futballhuliganizmus ellen is hathatós törvénytervezetet készített elő, így bizonyos rétegekben minden bizonnyal komoly népszerűséget szerzett. Mindeközben persze fél szemmel folyamatosan Le Pen szavazóbázisára is kacsintgat. A jelenlegi belügyminiszter már január elején kijelentette: egészen másfajta elnöki politikát képzel el esetleges megválasztását követően. Újévi beszédében azt hangsúlyozta, hogy az új elnöknek nagyobb szerepet kell vállalnia a napi politika irányításában, a miniszterelnöknek pedig mindössze adminisztratív-végraehajtó szerepe lenne elképzelése szerint. „Az elnöklő elnök helyett, egy vezetőre lenne szükség” – nyilatkozta a BBC-nek.


Ki váltja Chiracot? 1

Ségolene Royal

Szocialista üstökös

Hogy a francia társadalmat erősen megosztó Sarkozynek mégsem lesz könnyű dolga jövőre, azt leginkább a lassan magukra találó szocialistáknak köszönheti. Villepin törvénytervezete egységfrontba tömörítette a szakszervezeteket, a szocialistákat, és a fiatalokat, ráadásul pont egy olyan időben, amikor úgy tűnik, a baloldal rátalált államfőjelöltjére. Érdekes módon Ségolene Royal, a szocialista párt főtitkárának, Francois Hollande-nek az élettársa és négy gyermekének anyja, maga is a külső pályáról érkezett a politikai porond közepére. Külső pályáról, amennyiben sokáig a második vonal egyik attraktív, ám talán kevésbé tehetséges politikusának tartották, aki maga is volt már oktatási és családügyi, valamint környezetvédelmi miniszter, de akinek Hollande tulajdonképpen jól előkészítette a terepet.

Ellenfelei ugyan azzal vádolják, hogy az elnöki székhez nincsen meg a megfelelő kompetenciája, hiszen csak kevésbé fajsúlyos dolgokkal foglalkozott idáig, ám a szocialisták berkein belül lassan eldőlni látszik: Royalt fogják indítani jövőre az elnökválasztáson. Royal – akárcsak Sarkozy – maga is tabukat döntöget: a francia baloldali hagyomány alapkérdéseire képes rákérdezni, támogatja a Blair-féle új balodal létrejöttét, amely képes az állam szerepét csökkenteni. Több közvélemény-kutató-intézet felmérése is azt mutatja, hogy Royal pár hónap alatt ért gyakorlatilag a csúcsra, jelenleg már több százalékponttal megelőzi jövendő ellenfelét, Nicolas Sarkozyt is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik