Nagyvilág

„Gigatanácskozás” Bécsben

Több mint 60 ország vezetői tárgyalnak csütörtöktől az Európai Unió, valamint a latin-amerikai és a karibi térség közötti együttműködés fejlesztése érdekében szervezett bécsi találkozón (EU-LAK).

Az osztrák fővárosban 33 latin-amerikai és karibi térségbeli ország, valamint az EU 25 tagországa, továbbá Bulgária, Románia, Horvátország és Törökország vezetői – állam- vagy kormányfők, illetve külügyminiszterek – vesznek részt azon a tanácskozáson, amely az osztrák lapok egyöntetű értékelése szerint a legnagyobb méretű ausztriai diplomáciai rendezvény az 1815-ös bécsi kongresszus óta. A szombatig tartó tanácskozás sorrendben már a negyedik ilyen jellegű találkozó 1999 óta a két térség vezető képviselőinek a részvételével. Az osztrák főváros vendége lesz számos nemzetközi szervezet vezetője is, köztük Kofi Annan ENSZ-főtitkár.

A háromnaposra tervezett tanácskozás programja és tematikája szinte átfoghatatlan. A nemzetközi és nemzeti politikai, gazdasági és társadalmi kérdések szinte minden időszerű összefüggése napirendre kerül, beleértve például a terrorizmus vagy a szegénység elleni küzdelem problémakörét, a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatrendszer súlypontjait, a szabadkereskedelem fejlesztési lehetőségeit, nem beszélve a különféle kétoldalú találkozók speciális témáiról.

José Manuel Durao Barroso, az EU bizottságának elnöke szerint a bécsi tanácskozás kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a “két” fél erősítse és hatékonyabbá tegye partneri viszonyát, és szorosabb politikai párbeszédet folytasson egymással. Wolfgang Schüssel, az unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria kancellárja mindenekelőtt azt várja, hogy tematizálni tudják majd az amerikai kontinens déli fele és az Európa közötti jövendő együttműködést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik