Nagyvilág

Hajlandóak a tárgyalásra a nepáli maoista lázadók

Nepálban a maoista lázadók hajlandók tárgyalásokat folytatni az új, többpárti kormánnyal annak érdekében, hogy véget vessenek az egy évtizede tartó fegyveres harcoknak - áll a maoisták csütörtökön kiadott közleményében.

A maoisták a tárgyalásokra való hajlandóság bejelentésével a katmandui kormányzat szerdai bejelentésére reagáltak, amelyben a kormányzat korlátlan ideig érvényes tűzszünetet ajánlott a lázadóknak. A többpárti kabinet ígéretet tett arra is, hogy igyekszik visszavonni a maoista vezetőik ellen érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancsot, továbbá hogy nem bélyegzi többé terrorcsoportnak a kommunista lázadók szervezetét.

Történelmi pillanat

A kormány bejelentését “a demokráciát, békét és fejlődést óhajtó nép törekvéseinek irányába tett pozitív lépésnek tartjuk” – közölte nyilatkozatában Pracsanda, a monarchia megdöntéséért harcoló maoista fegyveresek vezetője. “Bízunk benne, hogy a mostani tárgyalások nem fulladnak majd kudarcba, mint az a legutóbbi két alkalommal történt, mivel jelenleg történelmi pillanatnak vagyunk tanúi.”

Pracsanda ezzel arra utalt, hogy a nepáli uralkodót abszolút hatalmáról való lemondásra kényszerítő megmozdulások eredményeként hatalomra került kormány lépéseket kíván tenni egy új alkotmány megalkotása érdekében, ami a maoisták fő követelése volt a korábbi tárgyalásokon is.

“A népi mozgalom kifejezésre juttatta, hogy az emberek a köztársasági államforma kialakítását támogatják egy alkotmányozó gyűlés összehívásán keresztül” – mondta a maoista fegyveresek vezetője. A maoisták 1996 óta vívják fegyveres harcukat a monarchia megdöntéséért és népköztársaság megteremtéséért, s eddig mintegy 13 ezer ember vesztette életét a maoisták és az államhatalom fegyveres harcai következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik