Kincsvadászat – megéri beszállni?

Az UNESCO becslése szerint – a karib-tengeri térségtől egészen az Andamán-tengerig – több mint 3 millió hajóroncs van még a tengerek, óceánok mélyén. Évente több százat fosztanak ki többnyire mindenféle régészeti előismeret, feltárás nélkül a kincsvadászok, s a szakemberek szerint felbecsülhetetlen érték lappang még a víz mélyén. Erre utal, hogy egyre gyakrabban kerülnek a lapok címoldalára a „nagy fogásról” szóló rendőrségi letartóztatások, sőt, egyes kincsvadász cégek már a tőzsdére is bemerészkedtek.

Magyarok is lebuktak

Két hónappal ezelőtt felbolydult a hazai búvártársadalom: magyar kincsvadászokat tartóztattak le Spanyolországban, miután a hajójukon katonai fegyvereket és régészeti leleteket találtak. A magyar és amerikai kincsvadászok zsákmánya között XVII. és XIII. századi ágyúgolyók, kőből készült római kori horgonyok, amforamaradványok, és egy – a trafalgari csata idején használt – lőszeresláda is szerepelt. A spanyol rendőrség beszámolója igen jó felszereltségű csapatra utal, hiszen a cádizi kikötőben horgonyzott hajón M-16-os amerikai gépkarabélyokat, géppisztolyokat, pisztolyokat találtak, s a hajón laboratórium is működött.

Márciusban újabb régészkalózok buktak le a Dél-kínai-tengeren – ezúttal nem volt magyar érdekeltség –, akik igen komoly, tízéves börtönbüntetésre számíthatnak. Az indonéz rendőrség pedig egy francia és egy német férfit azzal vádolt, hogy ausztrál, brit, francia és belga búvárokat bízott meg több millió dollárt érő kerámia műtárgyak felhozatalával.

Kiskapukra mindig van mód

A tenger alatti kincsvadászatot a nemzetközi és hazai törvényi háttér szabályozza. Aki ilyen tevékenységet szeretne folytatni hivatalosan, annak ezekkel tisztában kell lennie – szól Zelenák József, a Magyar Búvárszövetség elnökének figyelmeztetése azok számára, akik kedvet kaptak a kincsvadászathoz. Amennyiben egy elsüllyedt hajóról és annak rakományáról van szó, jogi szempontból természetesen nem mindegy, hol történt a „baleset”, ugyanis más megítélés alá esik, ha a parti állam védelmi övezetében, avagy a nemzetközi vizeken következett ez be.

A nemzetközi vizeken elsüllyedt hajóra és rakományára jelenleg az „aki kapja, marja”-elv érvényes – magyarázza Tóth János Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal búvárrégész csoportjának a vezetője – azaz, a zsákmány a megtalálót illeti, mivel a nyílt tenger egyik államnak sem a tulajdona. Ám sokszor éppen az ilyen „sima ügy” fajul komoly konfliktussá, ugyanis az az ország is jogot formálhat a hajóra, amelynek a zászlaja alatt süllyedt el. Ilyen vitás esetben a lobogó fokozott védelmet élvez – szögezi le Zelenák József. Az I. és II. világháborús hadironcsok pedig katonai temetőnek minősülnek, ilyen alapon a kifosztásuk már kegyeletsértésnek számít, ami szintén büntetendő. Ami az adott ország belső vizeit illeti, egyszerűbb a helyzet, ugyanis az ország szuverén joga alá esik minden onnan származó tárgy. Magyarország esetében az 1711. előtti tárgyak élveznek törvény általi védettséget – tette hozzá.

Hiányzó összefogás a kincsvadászat ellen

Amennyiben valamelyik országnak a fennhatósága alá tartozik a kincsvadászok „terepe”, akkor az adott állam örökségvédelmi törvénye vonatkozik rá – mondta Tóth János Attila. Különbségek persze vannak, hiszen míg Európában lelkiismeretesen foglalkoznak a víz alatti örökséggel, addig az olyan helyek, mint a Dél-Afrikai Köztársaság, Brazília, Florida, a karib-tengeri térség államai előszeretettel adnak koncessziót a területekre, természetesen nem csekély pénzért. Ez viszont azzal jár, hogy profitorientálttá válik a feltárás, és nagyon kevés régészeti dokumentáció születik.

2001-ben az UNESCO egy konvencióról döntött, amely a víz alatti kulturális javak örökségvédelmét szolgálja. Akkoriban a szervezet kulturális örökségvédelmi osztályának az igazgatója, Lyndel Prott a technológia veszélyével magyarázta a legális dokumentum szükségességét. – Napjainkban a technológia már annyira fejletté és olcsóvá vált, hogy az óceánnak már közel 98 százalékát el lehet érni. Ennek következtében már nincsenek biztonságban a hajóroncsok, egyre inkább a kincsvadászok célpontjává válnak – nyilatkozta még 2001-ben a BBC-nek. Ám mindezidáig kevés ország írta alá a dokumentumot, többek között Horvátország és Bulgária csatlakozott az elfogadók közé, míg az USA és Nagy-Britannia nem támogatta a határozatot, ahogy eddig Magyarország sem tette. Amennyiben minimum húsz ország aláírná a konvenciót – azaz az aláíró országok kiállnának a fosztogatás ellen –, akkor az életbe lépést követően a nemzetközi vizeken talált dolgokkal már nem lehetne szabadon gazdálkodni.

Tőzsdére mennek a kincsvadász vállalkozások

Mivel a mélytengeri fosztogatás speciális technológiát igényel, a tengerentúlon már egy ideje cégek kezdtek szerveződni a kincsvadászatra. Ezek a legálisan bejegyzett cégek – melyeket már a tőzsdén is jegyeznek – olyan államoktól vásárolnak koncessziót, ahol nem ütközik törvénybe a kutakodás, és csupán pénz kérdése a „hajók kipakolása” – magyarázza Tóth János Attila a FigyelőNetnek. Toborzásból pedig nincs hiány. A „treasure hunters” (kincsvadász) kulcsszóra az internetes keresőrendszerben tucatjával jelennek meg a monitoron amatőr régészcsoportok, társaságok. Többek között az Erick Surcouf vezette Surcouf Group nevű cég is vonzó pénzkereseti lehetőséggel csábítja a kalandra vágyókat, természetesen egy minimális beszállási összeggel.

Jelenlegi indonéziai kutatásukhoz – amelynek során a Kelet-indiai Társaság hajóinak egykori útvonalát térképezik fel – egymillió dollárral szállhatnak be szponzorok. Persze a csekélyebb összeggel – 150 ezer-550 ezer dollár – rendelkező érdeklődőket sem küldik el, ám ez csupán a kutatás egyes szakaszaira lehet elegendő. S mivel biztatják a leendő szponzort? Mintegy 1720, angol, francia, portugál, holland, értékes rakománnyal teli hajóroncs „kerülhet az útjukba” a kutatásaik során, amelynek az értéke felbecsülhetetlen.