Nagyvilág

Lejárt a határidő Mladics kiadására

Lejárt elvileg vasárnap éjfélkor a Ratko Mladics kiadására megszabott brüsszeli határidő, de semmi jele annak, hogy a szerbiai hatóságok elfogták volna a kétrendbeli népirtással vádolt egykori boszniai szerb katonai vezetőt.

Brüsszel eredetileg március végére várta, hogy megérkezzen a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) börtönébe Ratko Mladics, de nagyjából egy hónappal ezelőtt Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök meg tudta győzni Carla Del Ponte hágai főügyészt és Olli Rehnt, az EU bővítési biztosát, hogy a hatóságok április végéig kézrekerítik a szökevényt.

Brüsszel méltányolta a belgrádi ígéretet, egy hónappal eltolta a határidőt, amely elvileg vasárnap éjfélkor lejárt. A fogadkozások ellenére mind ez idáig nem érkezett hír arról, hogy letartóztatták volna a nyolcezer srebrenicai férfi és fiú kivégzésével vádolt tábornokot.

Rehn pénteken megismételte figyelmeztetését, hogy amennyiben Mladics néhány napon belül nem lesz Hágában, Brüsszel felfüggeszti a tavaly ősszel kezdődött társulási tárgyalásokat Belgráddal. “Volt idejük bebizonyítani, hogy nem bujtatják Mladicsot. Ez az utolsó pillanat a cselekvésre és a konkrét eredmények felmutatására, ami alatt Mladics elfogása, és Hágának való kiadatása értendő” – mondta Rehn a BBC-nek nyilatkozva.

Kis késés még belefér

A belgrádi médiában legtöbbször ironikus hangvételű kommentárok jelentek meg arról, hogy a Kostunica-kormány ismét nem tartotta be az ígéretét. Egyesek rámutatnak arra, hogy Belgrádnak van még néhány napja a cselekvésre: a bővítési biztos május 3-án tanácskozik Carla Del Pontéval, és ennek fényében döntenek Brüsszelben a társulási tárgyalások felfüggesztéséről. Olli Rehn is úgy fogalmazott, hogy lényegében a szerdai találkozó a végső határidő.

Más kommentárok arra mutatnak rá, hogy a társulási tagságról szóló tárgyalások soron következő fordulója május 11-re esedékes, és amennyiben addig Mladics az NT elé kerül, nincs minden elveszve. Vélhetően erre utalhat Erhard Busek, a Délkelet-európai Stabilitási Paktum koordinátora is, aki a minap egy német lapnak nyilatkozva azt mondta: hallotta “egy magas beosztású balkáni vezetőtől”, hogy a szerb hatóságok május 10-én szolgáltatják ki Mladicsot.

130 segítő már rendőrkézen

Hogy hol tart a Mladics-ügy rendezése, azt teljes homály fedi. A szerb hatóságok az elmúlt hetekben őrizetbe vettek öt személyt, akik feltehetően segítették Mladicsot a bujkálásban. Ljubodrag Stojadinovic, az egyik legismertebb belgrádi katonapolitikai elemző – aki tisztként személyesen is jól ismerte a hágai szökevényt – ugyanakkor azt mondja, hogy mindez időpocsékolás, mert csupa olyan emberről van szó, aki három évvel ezelőtt volt kapcsolatban a tábornokkal.

Rasim Ljajic, a Hágával való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke szombati lapinterjújában elárulta, hogy a hatóságok leleplezték a tábornokot bujtató hálózatot: 130 főről van szó, akik a szökés különféle szakaszaiban bujtatták a tábornokot, és többségük a boszniai Szerb Köztársaságban él. Ljajic szerint ezek mind fontos hírszerzői adatok, amelyek elvezethetnek a szökevény rejtekhelyéhez, de jelen pillanatban senki se állíthatja bizonyossággal, hogy a tábornokot “kiadják-e, és hogy ez mikor történik meg”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik