Nagyvilág

Újabb ultimátum az EU-tól Mladic elfogására

Néhány napja van még Belgrádnak, hogy segítsen Ratko Mladic egykori boszniai szerb katonai vezetőnek a Nemzetközi Törvényszék elé állításában, ellenkező esetben az Európai Bizottság felfüggeszti az Európai Unió Szerbia-Montenegróval folytatott tárgyalásait a társulási szerződésről.

Belgrádnak csupán pár napja maradt arra, hogy kézre kerítse Ratko Mladic volt boszniai szerb vezetőt, ellenkező esetben az unió felfüggeszti a Szerbia-Montenegróval folytatott tárgyalásait – jelentette be Brüsszelben Olli Rehn, az EU-bővítésért és a balkáni térségért felelős bizottsági tag, miután találkozott Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszterrel.

A belgrádi illetékes válaszul elmondta: a remény még létezik, hogy Mladic a hatóságok kezére kerül. Mindazonáltal Draskovic nem túl meggyőzően beszélt e lehetőségről. Hozzátette, amennyiben a tárgyalásokat felfüggesztik, az az EU-ellenes, nacionalista szerbiai csoportoknak kedveznie. Egyúttal haladásról számolt be a Mladic bújtatásában is minden bizonnyal segédkező, Slobodan Milosevic volt diktátor rezsimjéhez tartozók eltávolítását illetően a hadsereg és a titkosszolgálatok struktúrájából.

Rehn megerősítette, hogy a jövő hét közepén találkozik Carla Del Pontéval, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék főügyészével, akivel a szerb-EU viszony egyik kulcselemét, a hágai székhelyű ENSZ-testülettel folytatott együttműködést tekintik át. Kijelentette, hogy lényegében a szerdai találkozó a határideje Mladic kézre kerülésének.

Nem először adtak ultimátumot

Az EU már március végén arra készült, hogy a két lekeresettebb hágai vádlott közé tartozó katonai parancsnok fel nem adása miatt befagyasztja az úgynevezett stabilizációs és társulási szerződésről Belgráddal zajló tárgyalásokat. Mivel akkor Del Ponte haladásról számolt be a törvényszék és Belgrád viszonyában, Brüsszel adott még egy hónap haladékot Szerbiának és Montenegrónak. Amennyiben a tárgyalásokat nem kell felfüggeszteni, azok év végére be is fejeződhetnek – hangoztatta most Olli Rehn.

Ugyanebben reménykedik Brüsszel a Belgráddal a vízumkönnyítésről folyó tárgyalásokon, miután az elmúlt időszakban e területen haladást értek el. Az EU – részben magyar nyomásra – éppen csütörtökön döntött arról, hogy az uniós tagság perspektívájával rendelkező országok – köztük Szerbia-Montenegró – kivételt kaphatnak a most elhatározott tetemes vízumdíjemelés alól.

Az uniós biztos megerősítette azt is, hogy az EU kész anyagilag támogatni Belgrádot az árvízkárok enyhítésében, illetve a későbbi árvizek megelőzésére tett erőfeszítésekben. Draskovic ezért háláját fejezte ki Brüsszelnek és az EU-tagországoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik