Külföld

Az alkotmányról tanácskoznak az uniós külügyminiszterek

admin
admin

2006. 04. 27. 09:10

Rendkívüli találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei az európai alkotmány újjáélesztésével kapcsolatos elképzelésekről – jelentette be szerda késő este Bécsben Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter.

Az unió soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria külügyminisztere elmondta, hogy noha az előzetes programon kívüli tanácskozásról van szó, arról az állam- és kormányfők március végén Brüsszelben tartott csúcstalálkozóján született döntés. Szavai szerint a külügyminiszterek konzultációjára május utolsó napjaiban Bécs közelében kerül sor. A cél – mint fogalmazott – az alkotmány újjáélesztésével kapcsolatos viták elmélyítése és konkretizálása.

A megbeszélések napirendjén szerepelnek azok a javaslatok is, amelyeket a napokban Franciaország tett az uniós intézmények tevékenységének javítására a fennálló szerződések keretében – tette hozzá Ursula Plassnik.

Az osztrák elnökség januári hivatalba lépésekor egyik legfontosabb feladatként említette az európai alkotmány újjáélesztésével kapcsolatos viták megkezdését, illetve azok támogatását. Finnország, amely július elsejétől Bécstől veszi át az elnöki stafétabotot, hasonló célkitűzést fogalmazott meg.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.